Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Évadzáró statisztikai körkép

A Bundesliga küzdelmei már korábban befejeződtek a 2014/2015-ös idényben, de még hátra volt egy osztályozó. A párharcban eldőlt, hogy a Hamburger SV továbbra is az egyetlen csapat, amely sosem esett ki a német élvonalból, így viszont a Karlsruher SC maradt a másodosztályban. Most viszont nézzük, számok nyelvén mit hozott az elmúlt szezon!

torfabrik_2014_rasen_920

Ez volt a Bundesliga 2014/2015-ös szezonjának hivatalos labdája (forrás: bundesliga.de)

Sok-sok adat gyűlt össze a Bundesliga 2014/2015-ös szezonja kapcsán, s az élvonal következő idényének mezőnye is teljessé vált. Lássuk, mit hozott a német élvonal 34 fordulója – izgalmakból, és fordulatokból most sem volt hiány!

Összesen 843 gól született az 51. Bundesliga szezonban, azonban a találatok száma 154-el elmaradt a 2013/2014-es szezon góljainak számától.

A szezon során 154 hazai győzelem született, az idegenben aratott sikerek száma pedig 79 volt. Utóbbi mutató elég alacsony, ennél kevesebb idegenbeli győzelem egy évad során a 2004/2005-ös idényben jött össze. Ha már hazai-idegenbeli győzelmek: a Hannover rekorder lett, hiszen elkönyvelhette a 200. hazai győzelmét.

Az SC Freiburg játékosa, Pavel Krmas 100. mérkőzésén öngólt szerzett, míg Robert Lewandowski megszerezte a 91. Bundeskiga találatát is a szezonban. Utóbbi történés azt jelentette, hogy a Bayern lengyel támadója beérte az örökranglistán Toni Pöltert, és lett a német élvonal történetének 9. legeredményesebb játékosa.

A bajnokságot a második helyen záró VfL Wolfsburg 69 pontot szerzett, ugyanannyit, amennyit a 2008/2009-es szezonban – ez a Farkasoknál rekordnak számít. A Bayer Leverkusen pedig a tavalyi szezonban szerzett ugyanannyi pontot, mint az ideiben – 61-et. Ez most a csapatnak 4. helyet, valamint BL-selejtezőt ért.

31! Ennyi pontot gyűjtött a szezon második felében a Borussia Dortmund. A klub a téli szünetre kieső helyen vonulhatott, ám tavasszal több, mint dupla annyi egységet szereztek a sárga-feketék, mint a szezon első felében, amikor 15 pontos időszakot produkált az együttes.

A mára már Dárdai Pál irányította Hertha BSC többször kapott ki, mint bármely más csapat a szezonban. A fővárosi klub 17-szer maradt pont nélkül, mégis a 15. helyen zárták a ligát, és bent maradt az együttes az élvonalban!

A VfB Stuttgart csapata a 14. helyen zárta a szezont – a Stevens irányította klub játékosai a bajnokság legvégéig nem értek el a szezon során azt megelőzően jobb helyezést!

A Schalke 04 hazai győzelmeinek a száma 0-ra volt tehető a szezon második felében! A gelsenkircheniek a gyenge otthoni tavasz ellenére az Európa Liga selejtezőjében indulhatnak.

Nagy Dávid