Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Nagy a forgalom a spanyol élvonalba egy évnyi másodosztályú tagságot követően feljutó Real Betis háza táján. A sevillai együttes ezúttal egyiptomi játékossal erősített, méghozzá a védőszekcióban.
Amro Tarek az USA-ban született, ám egyiptomi felmenőkkel rendelkezik, s az afrikai országban tette le a futball alapjait, majd Európában, azon belül pedig Németországban rúgta a bőrt. A Magdeburg U19-es csapatát követően a Freiburg II-ben, majd a Wolfsburg II-ben szerepelt, míg nem 2013 nyarán hazaszerződött az El Gounába.
A 23 esztendős labdarúgó bal oldali védőként aposztrofálható, ám középső védőként és bal oldali szélsőként is szerepeltették már, így nem áll tőle messze ezen posztok ismerete sem.
A Betis nem hogy bennmaradást tervez, ilyen problémákról hallani sem akarnak a klub háza táján, inkább a középmezőnyt és a nemzetközi kupaindulást célozzák meg, ennek érdekében pedig formálják a keretet elég rendesen.
Germán Pezzella Argentínából érkezett, a River Plate 2,25 millió eurót kapott a 24 esztendős középső védőért. Kétség kívül a nyár legnagyobb fogása a Betis részéről a holland válogatott klasszisa Van der Vaart, aki Hamburgból dobbantott, s tér vissza Spanyolországba. A 22 esztendős irányító Nono saját nevelésű játékos, a német Sandhauzen kölcsönjátékosaként tért vissza, s a Betis első keretével készül. Jobb oldali szélsőt is igazolt már a sevillai klub Petros személyében, a 26 esztendős labdarúgó 1,7 millió euró ellenében érkezett Európába a brazil Corinthianstól.
Héctor Rodas szerződése lejárt, a 27 esztendős középső védő a Córdoba játékosa lett, míg Cristiano Pinicci visszatért Olaszországba Fiorentinához kölcsönszerződésének lejártát követően.
Őszi Ádám
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…