Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arany Kupa: Íme az idei mezőny!

A CONCACAF zóna (észak-és közép-amerikai, valamint karibi térség) válogatottjainak 13. nemzeti tornája veszi hamarosan kezdetét az Egyesült Államokban, valamint egy helyszínt Kanada is ad. Az észak-amerikai eseményen 12 ország vesz részt. Eddig 3 nemzeti csapat tudott diadalmaskodni.

Arany Kupa_

Sikerül a címvédés, vagy talán az USA-n kívüli eddigi két győztes – a rekordbajnok Mexikó, netán Kanada – hódítja el a trófeát? A mezőnyben viszont még 9 eddig nyeretlen válogatott is sikert aratna (forrás: concacaf.com)

A 2015-ös CONCACAF Arany Kupa lesz a torna történetében a 13. viadal. A résztvevők száma 12, s ezúttal sem lesz meghívott válogatott, mint korábban. Meghívott nemzeti csapatok utoljára 2005-ben vettek részt a megmérettetésen – akkor Kolumbia, és Dél-Afrika “vendégszerepelt”. Eddig minden egyes Arany Kupának a helyszínéül – a jelenleg címvédő – Amerikai Egyesült Államok szolgált, igaz, két alkalommal (1993-ban, és 2003-ban) Mexikó is adott helyszínt a meccseknek. Ezúttal USA mellett Kanada is feltűnik, egészen pontosan Toronto, viszont csak két csoportban rendezett mérkőzés erejéig.

Az idei mezőnyben három válogatott automatikusan vesz részt: a rendező Egyesült Államok, Kanada, valamint Mexikó. Utóbbi a rekordbajnok 6 sikerével, míg USA 5-ször nyert és ezzel második a rangsorban a cím védője, míg Kanada egyszer nyert. A felsorolt válogatottakon kívül még más nem hódította el a trófeát. Viszont 9 nemzeti csapat megteheti ezt idén. A legtöbb részvétellel is a 3 automatikus induló büszkélkedhet, hiszen USA és Mexikó 12 alkalommal, míg Kanada 11-szer vett részt eddig a tornán.

A Karibi zónából Jamaica győztesként jutott a tornára, mögötte Trinidad és Tobagó, Haiti, valamint Kuba zárt. A közép-amerikai zóna selejtezőjét Costa Rica nyerte meg. Az a Costa Rica, amely tavaly története legjobb eredményét érte el a brazíliai világbajnokságon, ahol egészen a negyeddöntőig menetelt, és ott is csak tizenegyesekkel tudta megállítani Hollandia. Ráadásul a válogatott élén az egykor Derby County-ban, valamint többek között Manchester City-ben is megfordult, nagyszerű korábbi labdarúgó, Paulo Wanchope áll. Ebben a zónában másodikként Guatemala zárt, mögötte pedig Panama, és Salvador kvalifikálta magát az eseményre. Volt egy pótselejtező is, amelyet a Karibi és a közép-amerikai zóna selejtezőjének 5. helyezettje játszott egymással. Honduras is szerepelt a 2014-es vb-n, ám nem olyan sikeresen, mint USA, Mexikó, vagy éppen a fentebb említett Costa Rica. Az Arany Kupára pótselejtezővel jutott ki Honduras, a Nicaragua elleni mérkőzést 1-0-ra megnyerve.

A 13. CONCACAF Arany Kupa máról holnapra virradó, azaz szerda hajnalban veszi kezdetét magyar idő szerint. Az esemény összes mérkőzéséről beszámol a Fociclub.hu!

A torna csoportbeosztása

A-csoport: Amerikai Egyesült Államok, Haiti, Honduras, Panama
B-csoport: Costa Rica, El Salvador, Kanada, Jamaica
C-csoport: Mexikó, Trinidad és Tobago, Kuba, Guatemala

Nagy Dávid