Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Az angol csapatok megnyitották a gólcsapot!

Egyre több angol csapat kapcsolódik be a nyári felkészülési meccsek sorozatába. Immáron a Championship, és a Premier League is szép számban képviselteti magát ezen időszakban. 

Kép forrása: sportinglife.com  Edzőmeccs? A kép tanúsága szerint Barkley ezt nem így gondolja.

Kép forrása: sportinglife.com
Edzőmeccs? A kép tanulsága szerint Barkley ezt nem így gondolja.

Angliában semmit nem bíznak a véletlenre, és már július első felében igyekeznek a csapatok bekapcsolódni a felkészülésbe. A nemzetközi meccsektől, az alacsonyabb osztályú ellenfelekig igen színes, és széles a paletta, de az eredményekből néhol kitűnik, hogy még igencsak az elején járnak a klubok.

A szebb napokat látott Middlesbrough a negyedik vonalban szereplő Yorkot választotta ellenfeléül, és egy igen nyögvenyelős 1-0-s győzelmet aratott félamatőr ellenfele ellen. Ugyanígy a Blackburn Rovers számára is egy kisebb szenvedéssel ért fel az Accrington felett aratott két gólos siker, de még mindig jobban jártak, mint az amatőr Alfreton ellen lebőgő Sheffield Wednesday, akik az 1-1-es döntetlen után alighanem kénytelenek lesznek a munkába menekülni, akárcsak a Derby Countynak: a “Kosok” szintén az amatőr Grimsby ellen betliztek és kaptak ki. Sok dolguk lesz még a nyáron. Az élvonalba vágyó Ipswich Town fél tucattal hálálta meg a Shelbourne vendéglátását, míg a Norwich City még erre is rátett eggyel, és 7-0-ra kiütötte alacsonyabb osztályú partnerét, a Gorlestont.

Ami a Premier League csapatokat illeti, az idény eleji forma igencsak ideillő kifejezés. A West Ham United a Peterborough otthonában vendégeskedett, és játszott 3-3-as döntetlent, holott már két góllal is vezettek, és a 12.-23- perc között gyors egymásutánban berámolták a góljaikat. De edzőmeccs révén addig pihentek rá az eredményre, mígnem ráfáztak. Nem úgy a Crystal Palace, és az Everton. A londoniak gólzáporos meccsen 5-3-ra verték a Barnet csapatát, amihez kellett Gayle trpilája is, míg a liverpooli kékek simán, 4-0-ra lelépték a Swindon Townt. Az Everton szinte a teljes csapatát felvonultatta, és Mirallas dupláját Lukaku, és McAleny toldotta meg.

Viszont a Southamptonnak továbbra sem megy. Két 45 perces mérkőzést vívtak a “Szentek” Ausztriában, egy kupa keretében, de nem jártak sikerrel, csakúgy, mint néhány nappal ezelőtt az RB Leipzig ellen sem. Előbb a spanyol Valenciától kaptak ki 1-0-ra, és valljuk be, a “Denevérektől” még a Barcelonának sem szégyen kikapni, ám az RB Salzburg elleni 2-0-t már nehezebb megemészteni a Soton híveinek. Bár nem tétmeccsről van szó, a 3 meccsen elszenvedett 3 vereség egyelőre nem sok jóval kecsegtet a tavalyi év egyik nagy meglepetéscsapatának. Mint ahogy az Aston Villának sem, bár a birminghamiek a Fulham otthonában kaptak ki 3-1-re, ez nem éppen az a kezdés amire várnak a szurkolók a tavalyi szégyenteljes év után. Bár hosszú még a nyár, és van idő formába lendülni, a tavaly éppen csak PL tagságát megőrző Villára idén is komoly harcok várhatnak az alsóházban.

Szombati eredmények: 

York – Middlesbrough 0-1
Accrington – Blackburn 0-2
Alfreton – Sheffield Wed. 1-1
Barnet – Crystal Palace 3-5
Gorleston – Norwich 0-7
Grimsby – Derby County 2-1
Peterborough – West Ham United 3-3
Shelbourne – Ipswich Town 0-6
Swindon Town – Everton 0-4
Welling – Charlton Ath. 0-2
Wimbledon – Watford 2-2
Southampton Valencia 0-1
RB Salzburg – Southamton 2-0
Sturm Graz – Bolton Wanderers 2-1
Fulham – Aston Villa 3-1

A vasárnapi program: 

18:00 Mjallby – Nottingham Forest

Demmel László