Kanadai válogatott igazolt Diósgyőrbe
Novothny Soma után újabb játékossal erősítette meg keretét a Diósgyőr. Ezúttal a középpályára érkezett új ember, James Manjrekar személyében.

Manjrekar legutóbb a Pécs színeiben futballozott, majd a mecsekaljai együttes kizárása után szabadon igazolhatóvá vált, így csapott le rá a miskolci csapat, akiknél a védekező középpályás posztja korántsem tökéletes (erről árulkodik a 6 mérkőzésen kapott 14 gól is), így Manjrekar valószínűleg jó megoldást jelenthet. Pécsett alapembernek számított az elmúlt szezonban, és az ott mutatott jó játéka a borsodi csapat vezetőségét is meggyőzte. Habár a Dominikai Köztársaságban született, mégis kanadai állampolgár és már be is mutatkozhatott Kanada nemzeti tizenegyében (háromszor ölthette eddig magára a címeres mezt). Manjrekar az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon átesett, szerződését aláírta és a játékengedélye is megérkezett, így csupán Bekő Balázs vezetőedzőn múlik, hogy mikor mutatkozhat be a Diósgyőr csapatában.
Munkácsi Ádám