Premier League: Forduló összegző, eredmények
Véget ért a Premier Liga 17. fordulója, nézzük a fontosabb eseményeket. Köztük a Leicester további szárnyalásával, az Arsenal szinte tökéletes teljesítményével és a többi érdekesebb statisztikáival és összegzéssel.
A szombati játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója minden bizonnyal az akkor már nem Jose Mourinho által gardírozott Chelsea találkozója volt. A hazaiak egy viszonylag könnyen megoldható feladatot kaptak a kieső Sunderland csapatában. Ezt a londoni kékek abszolválni is tudták, egy viszonylag sima 3-1-es győzelemmel. A Chelsea játéka reményre adhatott okot, a kulcsjátékosok már már a tavalyi formájukban tündököltek. Látva ezt a mérkőzést az edzőbuktatás ténye továbbra is joggal áll fent, ám erre valószínűleg sose derül fény. Nagy kérdés, hogy a szezon hátralévő részében Gus Hiddinkkel mire mehet a bajnoki címvédő.
A Manchester United is ebben is ebben az idősávban volt pályán, bár abban nem sok köszönet volt. Az Old Traffordon a Norwich intézte el a Unitedot. A vége 1-2 lett. Itt szintén fent áll a kérdés, hogy Louis van Gaal ámokfutás meddig folytatódhat még, ugyanis a csapat játéka továbbra is pocsék. Ráadásul kikapni egy nem túl acélos Norwichtól az „Álmok Színházában” több mint arcpirító. Ennek ellenére a „Kanárik” végig fegyelmezetten játszottak és kihasználták a lehetőségeiket, így győzelmükkel elmozdultak a kiesőzónából.
A idei meglepetéscsapatra a Leicester Cityre nem várt könnyű feladat, ugyanis a Goodisonba az Evertonhoz látogattak. Ha nem is könnyen de a „Rókák” abszolválták ezt a feladatot is, ugyanis Mahrez duplájával és Okazaki góljával, 3-2-re győzedelmeskedtek. Ezzel továbbra is ott csücsülnek a bajnoki tabella élén és lassan el kell kezdeni emésztgetni azt, hogy ez a csapat a végén is odaérhet, ami több lenne mint szenzáció. A választó mindenképpen a karácsonyi őrület lesz, ha itt is a tűz közelben maradnak Ranieriék, akkor mindenképpen számolni kell velük, mint bajnokesélyes csapat.
Az évek óta BL helyre ácsingózó Tottenham a forduló után már a selejtezőt érő negyedik helyen volt, mivel a Southampton otthonában Kane vezetésével legyőzték az idén gyengélkedő „Szenteket”. A lényegi kérdéseket már az első félidőben lezárta a Spurs és a 2-0-ás végeredményt is kialakította. Győzelmükkel Pochettionék tehát felejtették a múlt heti hazai pofára esést. Ez lesz a Tottenham éve?
A kiesés ellen harcoló mezőnyben is „csúcsrangadót” rendeztek szombat este a zárótalálkozón. Itt a feljövőben lévő Newcastle fogadta a totál utolsó Aston Villát. A mérkőzésen mondani sem kell, hogy nem a szép játék dominált, már csak amiatt sem mivel szakadó esőben, felázott pályán még a nagyok is megszenvedtek volna. 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó, aminek igazán egyik csapat sem örülhetett. A Villa maradt az utolsó a „Szarkák” pedig nem tudtak elszakadni a kiesőmezőnytől.
A hét utolsó napján lépett pályára Jurgen Klopp Liverpoolja, akik a masszív Watfordhoz látogattak. Nekünk magyaroknak szívmelengető érzés volt Bogdán Ádámot a kapuban látni, ugyanis Mignolet kisebb sérülésének köszönhetően Ádám volt a csapat kezdőkapusa. Nagy kár, hogy nem úgy sült el ez ahogy azt szerettük volna. Ádám potyájának köszönhetően viszonylag hamar előnybe került a hazai csapat és ennek tudatában még bepakolt 2 gólt, így végül 3-0-ra meglehetősen simán nyert a Watford. A mersey-partiak egyre jobban leszakadnak a nemzetközi harcért folyó versenyben, ráadásul a sérülések sem kerülik el a csapatot. A Watford 7. helyezése viszont a szezon egyik kellemes meglepetése.
A forduló és az idei szezon egyik legnagyobb rangadóját azonban hétfő este rendezték az Emiratesben, ahol az Arsenal fogadta a Manchester Cityt. A bajnoki elsőségért menő gigászok találkozója nagyon érdekes csatát hozott. A végig mezőnyfölényben játszó Manchester City egyszerűn nem tudott mit kezdeni a parádésan szervezett „Ágyúsokkal”. Akik az első félidőben eldöntötték a találkozót. A végeredemény 2-1 lett, amivel Wenger csapata továbbra is ott van aLeicester City mögött arra ácsingózva, hogy átvegye az első helyet és a szezon végén 10 év után újra bajnoki címet ünnepelhessen. Ugyanis ki kell mondani, hogy a bajnokság egyik legnagyobb esélyesévé léptek elő az „Ágyúsok”. A Citynél már fele ennyire sincs rendben semmi. Az utóbbi 5 mérkőzésükből mindössze 2 találkozót tudtak megnyerni és ezzel a zakóval immáron 5 vereséget számlálnak lassan féltávhoz érve.
A kiesés ellenei
A 17. forduló eredményei:
Chelsea – Sunderland 3-1
Manchester United – Norwich 1-2
Everton – Leicester City 2-3
Southampton – Tottenham 0-2
Stoke – Crystal Palace 1-2
West Brom – Bournemouth 1-2
Newcastle – Aston Villa 1-1
Watford – Liverpool 3-0
Swansea – West Ham 0-0
Arsenal – Manchester City 2-1
Tabella a 17. forduló után:
A góllövőlista élmezőnye:
A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com honlapnak.