Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Az átigazolási időszak zárása felé közeledve egyre jobb ínyencségekkel találkozunk. Az egyik ilyen a Roma és a Milan ügye Diego Perottival kapcsolatban.
Pár napja úgy tűnt, hogy a Roma simán elhozza az argentin szélsőt, még a játékos ügynöke is lenyilatkozta, hogy csak bizonyos részletekben kell megállapodni. Luciano Spalletti mai sajtótájékoztatóján optimistán nyilatkozott Perottiról, de közben a Roma hezitálását a Milan igyekszik kihasználni.
A Rossoneri ugyanis beszállt a Genoa szélsőjéért folyó versenybe, a Grifoni elnöke, Enrico Preziosi pedig nem zárkózott el a tárgyalástól, így nem kizárt, hogy az utolsó pillanatban elhappolja a milánói együttes a Farkasok orra elől Perottit. Ez kétségtelenül elég izgalmas szituációt teremtene, hiszen ha ez bekövetkezik, azt a Roma vezetősége aligha nézné jó szemmel…
Tereh Balázs
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…