Az elmúlt napokban azt már biztosan kilehetett jelenteni, hogy a védelem oszlopos tagjának számító Giorgio Chiellini nem lesz ott a Bayern München elleni visszavágón sem. Nos, a „zebrákat” újabb csapások érték, hiszen két másik alapembert is mellőzni kényszerülnek a holnapi összecsapáson.
Paulo Dybala és Claudio Marchisio sem lesz bevethető a holnapi Bayern München elleni visszavágón – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Az argentin támadónak a talpemelő izmán duzzanatot diagnosztizáltak, míg az olasz középpályás a bal lábszárára panaszkodott, akinél a kivizsgálást követően izomsérülést állapítottak meg. Tovább fokozhatja a Juventus drukkerek aggodalmát az is, hogy állítólag Mario Mandzukic játékosa is kérdéses a bajorok ellen.
A torinói gárdának Chiellini kihagyás a legkisebb probléma abból a szempontból, hogy a 2:2-es mérkőzésen sem tudott pályára lépni, viszont Dybala és adott esetben Mandzukic kiesés komoly érvágást jelentene az olasz klub számára, de természetesen Marchisio kidőlése mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A támadó sorban ebből kifolyólag ezúttal nagy valószínűség szerint Simone Zaza és Alvaro Morata rohamozhatja Neuer kapuját, míg a középpályára minden bizonnyal Hernanes fog bekerülni.
Németh Boldizsár