Olasz válogatott: Változtatás a keretben!
Kényszerből kellett változtatnia az olasz labdarúgó – válogatott szövetségi kapitányának, nevezetesen Antonio Conténak. A Juventus korábbi tréner az elmúlt napokban hozta nyilvánosságra, hogy kikből is áll össze a 28 fős keret, viszont sérülés miatt cserét eszközölt a nemzeti csapaton belül.
Daniele Rugani került be az olasz válogatottba, miután Andrea Barzagli kidőlt a sorból. A Juventus fiatal hátvédje korábban kapott behívót Antonio Contétól, viszont a bemutatkozás eddig elmaradt.
A 21 esztendős Daniele Rugani a tavalyi szezon folyamán debütálhatott a Serie A-ban. Az ifjú hátvéd a 2014/2015-ös szezon során mind a 38 bajnokin pályára léphetett az Empoli színeiben, ezalatt pedig egyetlen egy sárga lapot sem kapott. A Juventusban eddig 13 tétmérkőzésen kapott lehetőség, aki Chiellini sérülés miatt az utóbbi időszakban mondhatni stabil kezdőnek számít a védelem tengelyében.
Képforrása: www.tuttosport.com
Németh Boldizsár