A Barcelona a hivatalos honlapján közölte azt a hírt, hogy a csapat alkalmazásában lévő védő sérülést szenvedett. A felépülés határidejéről még nem tudott pontos tájékoztatást adni a katalán gárda…
Ismét megsérült a Barcelona rutinos védője, nevezetesen Thomas Vermaelen. A belga labdarúgónál ezúttal izomhúzódást állapítottak meg, viszont a visszatérés időpontjáról nem tudott tájékoztatást adni a Barcelona.
A korábbi Arsenal játékosra továbbra is rájár a rúd, aki második idényét tölti a katalán csapat színeiben. A tavalyi kiírás folyamán mindössze 1 bajnoki tudott pályára lépni a hosszú kényszerpihenő miatt, az idei szezonban volt egy kisebb kihagyás, viszont sokáig úgy festet, hogy végre elkerülik a problémák. Vermaelen az idény eddigi részében 20 tétmérkőzésen kapott lehetőséget.
Németh Boldizsár