Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Bajnok lehet a Juventus!

Pofon egyszerű a helyzet Olaszországban. Mondhatnánk, de nem tesszük, ugyanis matematikailag még az utolsó helyen szerénykedő Verona csapatának is van halovány reménye arra, hogy megússza a kiesést. Ám valahogy Toniék bennmaradása helyett inkább tennénk komolyabb összeget a várható bajnokavatásra, a forduló végeztével.

juveVSsassu001

Serie A – 35. forduló
Komoly izgalmak előtt állunk a játéknap előtt, lévén izgalmas sűrűsödés van a tabellán a nemzetközi kupaindulásért, és a kiesés elkerüléséért folytatott küzdő csapatok között.
A legfontosabb, és talán legbiztosabb, hogy a Juventus ismét besöpri a bajnoki címet, ahogy azt már 2013 óta teszi minden tavasszal. A kérdés már csak az, hogy az Allegri-fiúk mikor teszik hivatalossá a dolgot. Talán most, talán nem. A hétvégi, pontosabban hétfői bajnokavatáshoz egyébként arra van szükség, hogy a torinóiak holnap nyerjenek a legutóbbi tíz bajnokijából mindössze hármat megnyerő Fiorentina otthonában, míg a Napoli hétfőn ne tudjon nyerni az AS Roma elleni rangadón.
A BL-pozíciókért a várhatóan bajnok Juvén kívül még éppen a két imént említett együttes küzd, így várhatóan jövőre sme lesz ott az Inter a legrangosabb európai kupasorozatban, ahogy valószínűleg a Napoli sem. A többiek említést sem érdemelnek.
A középmezőnyből egyébként még a bukdácsoló Milan tud kiemelkedni, de semmi extra, bár természetesen kíváncsian várjuk, hogy Christian Brocchi végül milyen összmérleggel zárja a „tűzoltó” munkát a szezon végeztével.
Bár számszerüleg még a 13. Udinese is veszélyben van a kiesést illetően, a másodosztály réme négy klubot fenyeget, akik közül háromtól búcsúzunk is.
Jelen állás szerint a Carpi örülhet, ám a Frosinone és a Palermo még összekaphatja magát a hajrában.

Tíz mondat a forduló tíz meccséről:
Szombat:
Internazionale – Udinese
Vasárnap:
Frosinone – Palermo
Bologna – Genoa
Sampdoria – Lazio
Torino – Sassuolo
Atalanta – Chievo
Fiorentina – Juventus
Hétfő:
AS Roma – Napoli
Hellas Verona – AC Milan
Carpi – Empoli

Mivel kissé felborul a hétvége Olaszországban a hétfői nemzeti ünnep miatt, így mára csak egyetlen meccs jut, mégpedig a garantáltan remek izgalmakat ígérő Inter – Udinese csata. Vasárnap a rántott mellé jöhet egy kiesési rangadó a Frosinone és a Palermo között, remélhetőleg Balogh Norberttel. A szinte már tét nélküli Samp – Lazion igazi kis adok-kapok alakulhat ki, lévén a két gárdánál már alighanem alig várják a nehézkes idény végeztét. A Sassu idén minden elképzelést felülmúlt, ősztől igazi felüdülés lehet számukra az EL, ám a Torinonál alighanem többre számítottak, a jelenleg elfoglalt 12. pozíciónál. Igazi középmezőnyös derbi lesz az Atalanta – Chievo, tippmixesek hajrá! A hetet a bajnoki címre ácsingózó Juve, firenzei vendégjátéka zárja. A hétvége leginkább várt meccse kétségkívül a két BL-csapat, vagyis a Roma és a Napoli derbije lesz. A Milan a szinte már biztosan kizuhanó Verona vendége lesz, reméljük láthatjuk még a hazaiaktól egyszer-kétszer remekelni a veterán Luca Tonit. Az újonc Carpi az Empoli ellenében akár be is biztosíthatja elsőligás tagságát.

Balogh József