Serie A: Eldőlt, bajnok a Juve!
A mai nap folyamán hivatalossá vált, hogy a Juventus zsinórban ötödszörre is megnyerte az olasz labdarúgó – bajnokságot (Serie A), miután az AS Roma hazai környezetben 1:0-ra legyőzte a Napoli csapatát.
Zsinórban ötödszörre is megnyerte a Serie A-t a Juventus csapat, a „zebrák” nem először vitték véghez ezt az elképesztő sorozatot, hiszen az 1930-as években úgy szint sikerült ez a hadjárat a számukra, igaz az Internazionale 2010-ben beállította ezen rekordot. A Juve tehát hivatalosan 32. alkalommal ülhetett fel az olasz liga trónjára, ha pedig az elvett címeket is beleszámoljuk, akkor 34-szer hódították el a bajnoki aranyérmet.
A 2014/2015-ös kiírás végeztével három alapember is távozott a Juventustól, nevezetesen Carlos Tevez, Arturo Vidal, Andrea Pirlo, de esetleg negyedikként Fernando Llorentét is ide sorolhatjuk. A nyári átigazolási piac során azonban érkezett többek között Mario Mandzukic, Juan Cuadrado, Alex Sandro vagy éppen Paulo Dybala. A bajnoki rajt nem úgy sikerült a „zebráknak”, ahogy azt eltervezték, hiszen az 5. fordulót követően csupán 5 pontot gyűjtött be az együttes. Az áttörést a Torino elleni városi derbi hozta meg, mivel attól kezdve egyetlen egyszer nem szenvedett vereséget az „öreg hölgy”, szám szerint 24-szer nyertek és egy alkalommal egalizáltak, ezalatt pedig 56-szor vették be az ellenfelek hálóját, míg mindössze 9 gólt kaptak. A Bajnokok Ligája sokkal pozitívabban indult a számukra, hiszen a legfőbb riválist Manchester Cityt idegenben verték, de a leggyengébbnek betitulált Mönchengladbach ellen fontos pontokat vesztettek, így a csoportkörben a 2. helyet kaparintották meg. A legjobb 16 között a Bayern Münchent kapták meg, amely ellen drámai csatában búcsúzni kényszerültek. Ami az Olasz Kupát illeti,nos, a jelenlegi formát elnézve nem kizárt, hogy ott is címvédésnek lehetünk szemtanúi.
Németh Boldizsár