Német válogatott védőt igazolna a Juventus!
A szezon végén minden bizonnyal tovább fog állni a „zebrák” uruguayi védője, nevezetesen Martin Caceres. A korábbi Barcelona játékost rengeteg komolyabb sérülés sújtotta az elmúlt években, így nem éppen kevés meccset kellett kényszerből kihagynia. Az ő lehetséges távozása mellett azt is érdemes megemlíteni, hogy az idei szezon folyamán Chiellinit sem kerülték el a gondok, illetve Barzagli se lesz fiatalabb, viszont ennek ellenére a mostani kiírás során sem érheti különösebb kritika, hiszen egyenletes teljesítményt láthattunk tőle. A legújabb fejlemények szerint a Juventus is beszállt a Mustafiért folyó harcba.
A Juventus is szívesen látná a Valencia védőjét, nevezetesen Shkodran Mustafit – állítja a Fichajes.net. A német válogatott labdarúgó iránt állítólag a Bayern München és a Liverpool is érdeklődik. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2019 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 20 millió euróra becsüli a piaci értékét.
Shkodran Mustafi mindössze 17 esztendős volt, mikor 2009-ben csatlakozhatott az Everton felnőtt keretéhez, azonban a liverpooli „kékek” színeiben sosem kapott lehetőséget a bizonyításra. A 2012-es januári átigazolási piac folyamán a Sampdoria csapott le rá, ahol fokozatosan egyre több szerephez jutott, majd 2014 nyarán Valencia fele vette az irányt. A spanyol csapatnál természetesen alapembernek számít, ahol eddig 78 tétmérkőzésen léphetett pályára.
Németh Boldizsár