Az Atletico Madrid két alapemberével is hosszabbított!
Két alapemberével is szerződést hosszabbított a Bajnokok Ligája döntőre készülő Atletico Madrid – adta hírül a klub hivatalos honlapja. A 2013/2014-es szezonbeli menetelését követően több meghatározó játékos is elhagyta a spanyol gárdát, viszont nagyon úgy fest, hogy a „matracosok” ezúttal ezt szeretnék elkerülni.
A mai nap folyamán Saúl Níguezzel és Tiagoval is szerződést hosszabbított az Atletico Madrid. Előbbinek 2021 júniusáig, míg utóbbinak 2017 nyaráig toldották meg a kontaktusát a „matracosok.” A két középpályás egyaránt meghatározó embernek számít a spanyol együttesnél, igaz a portugál játékos jóval régebb óta.
Tiago Mendes:
Tiago Mendes a 2009/2010-es és a 2010/2011-es kiírás folyamán kölcsönben szerepelt a „matracosoknál”, majd 2011 nyarán végleg szerződtették meggyőző teljesítményének köszönhetően. A portugál középpályás kirobbanthatatlannak számít a spanyol együttes kezdőjéből, ha természetesen nem bajlódik sérüléssel, például a mostani szezonban. Minden frontot egybe véve eddig 213 mérkőzésen léphetett pályára az Atleti színeiben, melyek során 18 találatig jutott.
Saúl Níguez:
Nos, Saúl Níguez 2006-2008-ig a Real Madrid utánpótlásában pallérozódott, majd 2008 nyarán átigazolt az Atleticohoz. A felnőttek között a 2011/2012-es idényben debütálhatott, két évvel később a Rayo Vallecanohoz került kölcsönben abból kifolyólag, hogy rendszeres játéklehetőség jusson. Az idei szezon folyamán rendkívül gyorsan berobbant, bár elsődlegesen leginkább a Bayern München elleni gólját követően figyelt fel rá az egész világ. A különböző kupasorozatokban eddig 93 találkozón kapott lehetőséget a „matracosoknál”, ezalatt pedig 13 gólig jutott.
Németh Boldizsár