Alakul a Paksi FC játékoskerete és a játéka is. 3 hét múlva kezdődik a labdarúgó NB I 2016/17-es kiírása, már eddig is több játékost szerződtettek, de a fiatal szabály fontosságát szem előtt tartva, újabb fiatal labdarúgó leigazolását tervezik.
Szalai András az MTK utánpótlásában nevelkedett, ifjúsági válogatott jobbhátvéd. Az idei bajnokságban 10 NB III-as meccsen ölthette magára az MTK mezét. 1998-ban született, tehát ő 3 évig is megoldás lehet az ifjú labdarúgó szabályra.
A mai napon edzőmeccset játszottak az osztrák Sturm Graz csapatával, melyet megnyertek 2-1-re. A gólokat Bartha László és Báló Tamás szerezték. A középhátvéd Lenzsér Bence, védekező középpályásként kapott szerepet. (egyébként ő is még fiatal játékos) Az új igazolások közül Kemenes Szabolcs, Haraszti Zsolt, Koltai Tamás (már tavaly is itt volt kölcsönben), Jelena Richárd (szintén fiatal játékos) kapott lehetőséget. Kovács Gábor jelenleg sérült, így ő nem játszott.
Sturm Graz – Paks: 1-2
gól: Edmonwonyi 85′ ill. Bartha 44′, Báló 74′