Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Franciaország a döntőben!

A németek a hétvégén az olaszokat küldték haza, míg a franciák az izlandiakat. Franciaország 1998-ban vb-t rendezett, azt megnyerte, most ők az Eb házigazdái, s ellenfelük az aktuális világbajnok. Már a meccs előtt óriási várakozás előzte meg kettejük ütközetét.

2(uefa.com)

A németek hétvégén az olasz válogatottat ma legyőzték, a mai meccset pedig egy olasz bíró, nevezetesen Nicola Rizzoli vezette. A kezdő sípszó előtt a szurkolók reménykedtek benne, hogy nem a bosszú fűti.

Már a kezdés előtt óriási meglepetés érte a szurkolókat, hisz eddig az Eb-n lehetőséget nem kapó Emre Can kezdőként léphetett pályára. Hummels ugye sárgalapos eltiltás, míg Khedira és Gomez sérülés miatt hagyta ki a mai találkozót. Joachim Lőw szeret váratlant húzni, a mai napi ez volt. A franciák a legerősebb kezdőcsapatukkal indultak neki a 90 percnek. Mind a két együttes veretlen volt ezen találkozóig, úgyhogy valamelyiknek (hacsak nem döntetlen lesz) ezen sorozata megszakad.

A 7.percben figyelmetlen volt a német védelem, Griezmann végigmasírozott a védők mellett balról középre, jobb lábas lövését, pedig kiütötte Neuer. Nem volt erős a lövés, így nem is okozott gondot a kapusnak. A 13.minutumban Emre Can jól futott el a jobb oldalon, középre adásába, pedig a perchez illő német 13-as Müller nem találta el jól becsúszva, így nem lett komolyabb veszély a helyzetből. 1 perccel később Can lövését Lloris szedte ki a jobb alsó sarokból. Szép védés volt! A 27.percben újból Lloris mutatott be egy nagyobb védés, az Eb-n először kezdő Schweinsteiger lövését ütötte a kapu fölé. A 32.percben szerencséjük volt a franciáknak, mert a 16-oson belül a németek kétszer nem találták el a labdát, így védők felszabadíthattak, de ha egyszer nem hosszú az a labda, akkor hamar ott lehet a gól. 1 perccel később Lloris nem értette meg magát a védőkkel, de újból sikerült felszabadítani. Müller a 40.percben kicsit elönzőzte, hisz 30 méterről passz helyett inkább kapura lőtt, melyet Lloris vetődve védett, igaz annyiból érthető, hogy még nem volt gólja a tornán, s lassan már a végénél járunk. A 42.minutumban, Evra kiváló labdát adott Griezmannak, aki kiszorítva az 5,5 sarkáról az oldalhálóba lőtt.

3(uefa.com)

Még ezen perc végén, Boateng óriási hibázott, Giroud egy az egyben mehetett a kapu irányába, de Höwedes becsúszva óriásit mentett. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a francia körülményes volt kellőképpen, nem tudta eldönteni passzoljon, vagy lőjön, s így a hátrányban lévő Höwedes oda tudott érni. A félidő utolsó utáni percében Schweinsteiger kézzel ütött a labdába a 16-oson belül, így büntetőt rúghatott a francia csapat. Ugye, Neuer, eddig 1 gólt kapott, s azt is 11-esből, az olaszok ellenében. Griezmann állt a labda mögé, s a balra vetődő kapus mellett a jobb oldalba vágta a labdát, megszerezve a vezetést az Eb-rendezőnek.

4(uefa.com)

Második félidő egyből egy francia helyzettel indult, de Giroud lövésébe Boateng ugrott bele. Majd alig 1 percen belül Griezmann is kapura lőtt, de lövése szögletre vágódott. Az első negyedórában mezőnymunka folyt. Szegény embert az ág is húzza, alapon, ekkor Boatenget le kellett cserélni, miután egy lövés után meghúzódhatott. Helyét az a Mustafi vette át, aki eddig csak egyszer játszott, de akkor gólt is szerzett Ukrajna ellen. A 66.percben jött Götze, aki eddig az Eb-n jóformán semmit nem mutatott, de talán a vb-t eldöntő középpályás ma bizonyítja képességeit – gondolhatta Lőw. A 72.percben Neuer óriásit hibázott, s növelte előnyét a francia csapat! Pogba labdát szerezett, majd becsapta Mustafit, Neuer beleütött, Griezmann elé, ő pedig berúgta a németek kapujába. Kimmich a 74.percben jobb oldalról ballal, a jobb felső kapufát lőtte telibe. Egyszerűen semmi nem akart összejönni a németeknek. Nem elég, hogy kiesnek a játékosok sorban a csapatból, még a helyzetek sem akartak bemenni. Úgy, ahogy eddig az Eb-n a legtöbb meccsen, csak most a védekezés, sem működött olyan jól. 76.perc Draxler szabadrúgás utáni kapura lövése, épp, hogy csak elkerülte a kaput. 79.percben beállt Sané, első labdaérintése után pedig épp, hogy elkerülte csak a kaput a labda. Szöglet után Mustafi lövése ment bőven fölé. A 86.minutumban Griezmman futott versenyt a német védelemmel, de a végére lövése Neuerbe ment. A 93.percben Kimmich fejesét óriási bravúrral védte Lloris. Nem – nem – nem, semmi nem akart sikerülni a Nationalelfnek. A németekben lehetett becsülni, hogy 2-0-ás hátrányban, még a 94.percben is mentek előre, de… A döntőbe a franciák jutottak. Mondják meg nekem, hogy ki gondolta volna az Eb előtt, hogy a döntőt a franciák a portugálokkal játsszák? Ha Elek Ákos kapufája bemegy, a portugálok már a csoportban is búcsúznak… Ennek ellenére vasárnap Portugália – Franciaországgal mérheti össze tudását.

https://www.youtube.com/watch?v=Yp4fv3mQg08

https://www.youtube.com/watch?v=r6-AxvM2B4Y

Németország – Franciaország 0-2 (0-1)
Stade Vélodrome, Marseille vezette: Nicola Rizzoli (olasz)

gólszerzők: – ill. Griezmann (45+2 p. 11-esből), Griezmann (73.p)
sárgalapok: Can (36.p), Schweinsteiger (45+1.p), Özil (45+1.p), Draxler (50.p) ill. Evra (43.p), Kanté (75.p)
kiállítva:- ill. –

Németország: Neuer- Kimmich, Höwedes, Boateng (Mustafi 61.p), Hector – Schweinsteiger (Sané 79.p), Can (Götze 66.p) – Özil, Kroos, Draxler – Müller szövetségi kapitány: Joachim Löw

Franciaország: Lloris – Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra – Matuidi, Pogba – Sissoko, Griezmann (Cabaye 90+1.p), Payet (Kanté 71.p)- Giroud (Gignac 78.p) szövetségi kapitány: Didier Deschamps

Endrődi Dávid