Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan Del Bosque utódja a spanyol válogatott élén! – hivatalos

Megvan Vicente del Bosque utódja a spanyol labdarúgó-válogatott élén. Mint ismert, az idei Európa-bajnokságon is rendkívül alul teljesített az általa vezetett nemzeti csapat, ezért önként lemondott posztjáról a rutinos szakember. Az újdonsült szövetségi kapitányt a mai nap folyamán mutatják be.

bienvenidojulen_866x517

A Porto korábbi menedzsere, nevezetesen Julen Lopetegui veszi át a spanyol nemzeti csapat irányítását. A válogatott új szövetségi kapitányát ma, 18:30-tól fogják bemutatni. 

Julen Lopetegui a spanyol utánpótlás válogatottak élén érte el edzői karrierjének eddigi legnagyobb sikereit, 2012-ben az U19-es, 2013-ban pedig az U21-es együttessel nyerte meg az Európa-bajnokságot. A Porto irányítását 2014 nyarán vehette át, majd 2016 januárjában menesztették.

Németh Boldizsár