Mint ismert, a Jürgen Klopp által vezetett Liverpoolt többször is összeboronálták a Leicester City fiatal hátvédjével, nevezetesen Ben Chilwell-el. Nos, a 19 esztendős angol labdarúgó jövője a mai nap folyamán végérvényesen eldőlt.
A Premier League címvédője, azaz a Leicester City négy évvel meghosszabbította Ben Chilwell szerződését, amely eredetileg jövő nyáron járt volna le. A 19 esztendős angol hátvédet több alkalommal is szóba hozták a Liverpoollal. Nos, azt már biztos kijelenthető, a „vörösöknek” most egy ideig le kell mondaniuk a megszerezéséről, persze az is kérdés, hogy a híresztelések mennyire voltak igazak, de ezt valószínűleg nem mostanság fogjuk megtudni.
Ben Chilwell a 2015/2016-os szezon során két FA-kupa, illetve egy Liga Kupa találkozón kapott lehetőséget Claudio Ranieritól. A „rókák” egy rövid ideig kölcsönadták a másodosztályban szereplő Huddersfield Town csapatának, amelynek színeiben nyolc bajnokin léphetett pályára. A fiatal hátvéd egyébként tagja az angol U21-es válogatottnak is, ahol eddig két összecsapáson szavaztak neki bizalmat.
Németh Boldizsár