Paul Pogba orvosin a Manchester Unitednél!
Paul Pogba orvosi vizsgálaton vesz részt az angol élvonalban szereplő Manchester Unitednél, melyre a Juventus adott engedélyt – számolt be róla a „vörös ördögök” hivatalos honlapja.
Ebből kifolyólag tehát kijelenthető, már csak egy hajszál választja el attól a Manchester Unitedot, hogy Paul Pogba négy esztendőt követően visszatérjen a klub kötelékébe. A francia középpályásért minden bizonnyal csillagászati összeget fognak átutalni a „zebrák” számlájára, aki könnyen lehet, hogy a világ legdrágább futballistája is lesz, hiszen az elmúlt 1-2 hónapokban 100 millió fontos, vagy afeletti összegekről olvashattunk vele kapcsolatban.
Paul Pogba 2009 nyarán került a Manchester United utánpótlásába, majd két évvel később csatlakozhatott a felnőttek közé. A kevés játéklehetőség miatt 2012 júliusában a Juventushoz szerződött. A francia középpályás az ott eltöltött időszakban nyert négy bajnoki címet, két Olasz Kupát, illetve a Bajnokok Ligája döntőjében is pályára léphetett. A „zebrák” színeiben 178 tétmérkőzésen léphetett pályára, melyek során 34 találatig jutott illetve 43 gólpasszt osztott ki társainak.
Kép forrása: United hivatalos honlapja
Németh Boldizsár