Site icon Fociclub

Válogatott hátvéd a Chelsea célkeresztjében! – sajtóhír

Brit lapértesülés szerint a Bundesliga egyik legjobb hátvédjét szeretné leigazolni az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea. 

A Daily Mirror értesülései szerint a Chelsea szeretné soraiban tudni a Wolfsburg válogatott védőjét, nevezetesen Ricardo Rodriguezt. A svájci labdarúgó egyértelműen oda tartozik a Bundesliga legjobb hátvédjei közé, de 1-2 éven belül könnyen lehet, hogy nemcsak egy adott bajnokságon belül lehet ezt elmondani róla. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2019 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 25 millió euróra becsüli a piaci értékét. 

Ricardo Rodriguez 2012 januárja óta tartozik a Wolfsburg kötelékébe. A még mindig csak 24 esztendős futballista természetesen a kezdetektől fogva alapembernek számít a „farkasoknál.” A német együttes színeiben eddig 157 tétmérkőzésen léphetett pályára, melyek során 20 találatig jutott és 25 gólpasszt osztott ki a társai között. A 2014-es esztendőben az év labdarúgójának választották meg Svájcban, míg a 2014/2015-ös kiírás során nyújtott teljesítményének hála beválasztották a szezon csapatába. 

Németh Boldizsár

Exit mobile version