Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Ma 27 esztendeje, hogy tragikus körülmények között elhunyt a Juventus és az olasz válogatott legendás hátvédje, nevezetesen Gaetano Scirea.
Gaetano Scirea 1953. május 25-én látta meg a napvilágot, Cernusco sul Navilgio városában, amely Milánótól 10 km-re található meg. A futball alapjait az Atalanta utánpótlásában sajátította el, majd ott is vált profi labdarúgóvá. A csapat legjobbjai közé 1972-ben csatlakozhatott, két szezont követően pedig továbbállt. Az 1974-es nyári átigazolási piac során csapott le rá a Juventus, melynek színeiben 14 esztendőn keresztül szolgált. A rá következő évre debütálhatott az olasz válogatottban is, ahol 1986-ig számított kerettagnak. No, de a pályafutásának rövid bemutatója után jöjjön, hogy milyen sikereket ért el a “zebrákkal” és az “azúrkékekkel.”
A tragikus pillanat bekövetkezte, avagy 1989. szeptember 3.: Scirea akkoriban Zoff segítőjeként dolgozott a Juvénál, akit azzal bíztak meg, hogy térképezze fel a csapat soron következő UEFA-kupa ellenfelét, azaz a Gornik Zabrzét. A mérkőzés utáni napon tragédiába torkollott. A Fiat, amellyel visszaakarták szállítani a repülőtérre, frontálisan ütközött egy másik autóval. A kocsi, amiben Scirea helyet foglalt 4 kanna benzit vitt magával, melyek lángra kaptak… Az olasz úriember és két másik személy meghalt, egyedül Idebski tudott időben kimenekülni…
Németh Boldizsár
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…