Site icon Fociclub

A Monaco középpályását vinné a United!

Brit lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a januári átigazolási időszakban szeretné leigazolni az AS Monaco ifjú középpályását. 

A The Sun úgy tudja, hogy a Manchester United januárban kész ajánlatot tenni az AS Monaco alkalmazásában lévő Tiemoué Bakayoko játékjogáért cserébe. Nos, állítólag nemcsak a „vörös ördögök” érdeklődnek iránta, a brit napilap szerint még a Juventus és több angol élvonalbeli klub is szívesen tudná a soraiban. A 22 esztendős védekező középpályást 2019 júniusáig köti szerződés jelenlegi állomáshelyéhez, az átigazolási értékét pedig 4,5 millió euróra becsüli a transfermarkt

Tiemoué Bakayoko a szezon eddigi részében 11 tétmérkőzésen léphetett pályára, gólt nem szerzett. Az elmúlt két bajnoki találkozón nem számíthattak rá, mivel eltiltását töltötte. A Monaco mellett korábban még a Rennes színeiben futballozhatott. 

Németh Boldizsár 

Exit mobile version