Az O Jogo értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal megfigyelőt küldött a Porto legutóbbi BL-mérkőzésére, melyen a portugál klub a Leicester City otthonába látogatott.
A portugál napilap úgy tudja, hogy a londoni „ágyúsok” illetékesének a mindössze 20 esztendős André Silva játékát kellett szemügyre vennie. Az ifjú támadót jelenlegi állomáshelyéhez 2021 júniusáig köti szerződés, az átigazolási értékét pedig 4,5 millió euróra becsüli a transfermarkt.
Az idei kiírás eddigi szakaszában rendkívül jól teljesít, hiszen minden frontot egybe véve 11 találkozó után 6 találatnál tart, illetve néhány gólpasszt is kiosztott a társai között. Szeptemberben bemutatkozhatott a portugál válogatottban is, melynek színeiben Gibraltár és Svájc ellen is lehetőséget kapott.
Németh Boldizsár