Az Arsenal a Roma védőjét akarja! – sajtóhír
Spanyol lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal abban az esetben szeretné leigazolni az AS Roma hátvédjét, amennyiben Per Mertesacker a szezon végén távozna.
A Sport úgy tudja, hogy a londoni „ágyúsok” készek felvenni a harcot a Barcelonával Kostas Manolasért, ha a német hátvéd valóban tovább fog állni. A nyári átigazolási időszak folyamán állítólag e két csapat komoly érdeklődést mutatott a „farkasok” alkalmazásában álló labdarúgó iránt, ám végül egyik fél sem tudta megszerezni. A görög védőt nem mellesleg 2019 júniusáig köti szerződés a Romához, a transfermarkt pedig 25 millió euróra becsüli a piaci értékét.
A 2016/2017-es idény eddigi részében minden frontot egybe véve 10 mérkőzésen léphetett pályára Manolas. Tehát a Roma által lejátszott összes találkozón ott lehetett a 25 esztendős futballista.