A spanyol élvonal 10. fordulójában értékes pontokat hullajtott el a Sevilla, amely ezzel nem tudott az élre állni.
A sereghajtó, s egyben a kiesés ellen menekvő Gijón látta vendégül a forduló előtt a Real Madrid mögött második helyen álló Sevilla csapatát. Természetesen a papírforma is a remeklő andalúz csapat mellett szólt. Főként annak tükrében lehetett ezt kijelenteni – persze semmit sem lehetett előre elkönyvelni – , hogy a Sevilla zsinórban 3 meccsét megnyerte, míg a Sporting 6 meccs óta nyeretlen volt a mostani találkozó előtt.
Sokat nem várt a papírforma érvényesítésével a Sevilla. A 4. percben a védelem hibáját használta ki a vendég együttes. Jó passzt kapott Vietto, akit a védője nem bírt fogni, a támadó pedig szépen emelte át a labdát a kapuson (0-1)! A 12. minutumban máris egyenlíthetett volna a hazai együttes, de a kapu üresen tátongó részét nem tudta eltalálni Viguera, aki rosszul ért labdába, és az alapvonal mögé pöckölte véletlenül a játékszert. A 20. percben össze is jött az egalizálás, kapásból lőtt nagy gólt Gomez (1-1)!
Egy, valamint két perccel ezután újra előnybe került volna a Sevilla – előbb Vazquez lőtt nagy kapufát, majd Vitolo lövése a kapus kezei közé ment középre tartva. A 32. percben Nasri iramodott meg, szép szólója után viszont kicsivel célt tévesztett lövése. A következő minutumban a túloldalon Viguera átlövése ment mellé. Futószalagon jöttek a helyzetek – a 34. minutumban Ben Yedder lövése tévesztett kicsit célt. A 36. percben a hazai kapus, Rico mentette Borja löketét, majd megtartotta a kipattanni igyekvő labdát, így az érkező játékosok már nem tudtak veszélyt kelteni. Mezőnyben nagy fölénye volt a félidő végéhez közeledve a Sevilla-nak, de az állás döntetlen volt továbbra is, így érkeztünk el a szünethez.
Az 53. minutumban veszélyes belőtt labda érkezett a hazai kapu elé, majd a felpörgő játékszert az oldalhálóban kötött ki. Ugyanebben a percben a túloldalon Cop fejesét tudta lehúzni Rico. A Sevilla nyomása viszont mezőnyben folytatódott a második félidő kezdeti szakaszában is.
A 63. minutumban Vazquez juttotta volna előnyhöz a vendégeket, de lövése célt tévesztett. Az 59. minutumban a szögletet követően Mercado próbálkozása a hazai kapufát találta el! Lendületben maradt a Sevilla, a 65. percben pedig Vazquez fejese került a kapushoz. A 68. perc legvégén a betett labdáról épphogy lemaradt Ben Yedder a Sporting kapuja előtt. Négy perccel ezután is a vendégek veszélyeztetettek volna, ám a jó helyről megítélt szabadrúgás kimaradt, a Raminak letett labdát a francia mellé lőtte. Újabb nagy esélye adódott a vezetésre, akár a meccs megnyerésére a tizenhatos előtérében megítélt szabadrúgás révén a Sevilla-nak. Ám a 84. minutumban a 10 perccel azelőtt pályára lépett Sarabia csúnyán fölé lőtte a labdát. A következő percben a másik oldalon Burgui távoli lövését gyűjtötte be Rico. A 88. minutumban is foggal-körömmel harcolt a győzelemért a Sevilla, ám ekkor Mercado beadását lehúzta a hazai kapus. Három perc ráadás következett a 90 minutum elteltével. Legutolsó ígéretes támadását lövéssel sem tudta befejezni a Sevilla, ahogy utána a Sporting Gijón sem. A döntetlen a hazaik számára bravúr, míg a Sevilla játékosai bánkódhatnak, hiszen a tabella élére így ebben a körben már nem állhat az andalúz együttes, s még lejjebb is csúszhat.
Sporting Gijón – Sevilla 1-1 (1-1)
Helyszín: El Molinón – 22.803 néző
Vezette: Ignacio Iglesias Villanueva
Gólszerzők: Gomez (20′), ill. Vietto (4′)
Sárga lapok: Lopez Blanco (6′), Cuellar (23′), Cop (24′), Gomez (26′), Cases (71′), Amorebieta (83′), ill. Mercado (23′), Carrico (90+1′)
Kiállítva: –
Sporting Gijón: Cuellar – Canella, Amorebieta, Mere, Castellano – Gomez, Alvarez, Cases, Lopez Blanco (Burgui 69′) – Viguera, Cop (Ndi 70′)
Vezetőedző: Abelardo
Sevilla: Rico – Mercado, Carrico, Rami – Mariano, Nasri (Iborra 46′), N’Zonzi, Vitolo – Vazquez – Vietto, Ben Yedder (Sarabia 74′)
Vezetőedző: Sampaoli
Nagy Dávid