A United hosszabbítana saját nevelésű játékosával!
Brit lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United kész meghosszabbítani saját nevelésű játékosának a szerződését.
A Daily Mail úgy tudja, hogy a Manchester United hajlandó új kontraktust kötni Jesse Lingarddal. A 24 esztendős angol válogatott labdarúgónak ennek köszönhetően a kétszeresére növekedne a jelenlegi fizetése. A fiatal szélső támadó eredeti szerződése 2018 júniusáig szól „vörös ördögökkel.”
Jesse Lingard már a 2014/2015-ös idényben bemutatkozhatott a Manchester United legjobbjai között, de az igazi áttörést a tavalyi kiírás hozta meg a számára. Louis van Gaal egy Everton elleni bajnoki mérkőzésen rakta be először. Az ifjú játékos jó teljesítményt nyújtott a kapott lehetőségek alatt, így szépen lassan alapemberré is vált. Az angol sztárcsapat színeiben eddig 57 tétmérkőzésen léphetett pályára, melyek során 10 találatig jutott illetve 7 gólpasszt is kiosztott a társai között. Az angol nemzeti csapatban nem mellesleg a múlt hónapban debütálhatott. Gareth Southgate Málta és Szlovénia is bizalmat szavazott neki, ráadásul mindkét alkalommal kezdőként.