Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Salah okozta Nagy Ádámék vesztét

Salah révén az AS Roma kiütötte a Bolognát, Nagy Ádám végig a pályán volt.

cwnchygwqaaz5bs

Salah (balra) mesterhármast szerezve verte egymaga a Bolognát (forrás: twitter.com/OfficialASRoma)

A forduló előtt a harmadik helyen álló római alakulat győzelem esetén megelőzte volna a 2. helyezett AC Milan csapatát, visszaszerezve korábbi helyét, míg a Bologna Nagy Ádámmal a kezdőjében a 13. helyről várta ezt a találkozót.
A hazaiakat már a második percben meglepte volna Donadoni alakulata, azonban Krejci ígéretes helyzetből nem tudta eltalálni a kaput. A 11. percben a Roma villant, de Dzeko sem talált kaput. Majd két perccel ezután Salah révén előnybe került a fővárosi klub (1-0)! Fél órához érve Naingollan vette volna be a Bologna kapuját, de ő is célt tévesztett. A félidő végéhez közeledve, a 43. percbe Perotti is betalált volna a vendég kapuba, de ő is pontatlan volt.

A fordulás a hazaiak tudtak igazan dominálni, Salah már az 55. minutumban újra gólt akart lőni, de becsúszva blokkolták kísérletét. A 60. percben újból Salah villant, aki az egész meccsen brillírozott, da Costa viszont ennél a kísérletnél a helyén volt. Két perccel ezt követően Salah egy az egyben verte viszont a Bologna kapusát, a gólt szerző duplázott, a Roma kettővel ment (2-0)! A 71. percben Salah mesterhármast erő találatának tette fel a hazai együttes a pontot az i-re! (3-0) A végeredmény leghelyesebben úgy mutatna: Salah – Bologna 3-0. Az AS Roma ezzel már újra a második, a címvédő Juve nyakán, míg Nagy Ádáméké a 15. hely. A magyar válogatott középpályása végigjátszotta a mérkőzést.

AS Roma – Bologna 3-0 (1-0)
Helyszín: Stadio Olimpico
Gólszerzők: Salah (13′, 62′, 71′), ill.
Sárga lapok: Paredes (64′), ill.
Kiállítás:

AS Roma: Szcezny – Peres (Gerson 77′), Rüdiger (Paredes 57′), Fazio, Jesus – De Rossi, Strootman – Salah (El Sharawy 85′), Naingollan, Perotti – Dzeko. Vezetőedző: Spalletti

Bologna: da Costa – Krafth, Ferrari, Helander, Masina (Torosidis 85′) – Taider (Pulgar 65′), Viviani, Nagy Ádám – Dzemaili, Umar (Destro 50′), Krejci. Vezetőedző: Donadoni

A bajnokság állása 12 forduló után*

capture_2016-11-06-22-49-40

*A Fiorentina, valamint a Genoa eggyel kevesebb meccset játszott

Nagy Dávid