Klopp: „Az ajtó nyitva áll Gerrard számára!”
Mint ahogy azt korábban megírtuk, a Liverpool legendás középpályása, nevezetesen Steven Gerrard bejelentette visszavonulását. Amennyiben a jövőben szeretne edzőnek állni, akkor ebben korábbi csapata is maximálisan támogatná, mivel a „vörösök” német menedzsere, Jürgen Klopp elmondta, az ajtó mindig nyitva áll előtte.
„Az ajtó mindig nyitva áll a számára. A mi részünkről rendben van, ha a karrierje során szüksége lesz valamire, készek vagyunk neki segítséget nyújtani. Az életben muszáj kipróbálnunk új dolgokat. Volt fiatal játékos, most más téren válhat fiatallá.” – nyilatkozta a Liverpool tréner, Jürgen Klopp.
Steven Gerrard 1998-ban, mindössze 18 esztendősen debütálhatott a Liverpool legjobbjai között. Az ifjú középpályás gyorsan alapemberré vált, majd ennél később sokkal több lett, vagyis LEGENDA. Az utánpótlás éveket figyelembe véve 1987-2015-ig volt a „vörösök” játékosa. A felnőttek között összesen 710 tétmérkőzésen léphetett pályára, melyek során 186 alkalommal volt eredményes. Nevelő együttesével nyert többek között Bajnokok Ligáját, UEFA-kupát, illetve kétszer FA-kupát is.
Németh Boldizsár