Anglia: Eldőlt, Southgate marad a szövetségi kapitány!
Sokáig úgy festet, Gareth Southgate csak ideiglenes megoldása lesz a nemzeti csapat élén. Az elmúlt napokban röppentek fel olyan hírek, melyek szerint nem lesz váltás, és a továbbiakban is a 46 esztendős szakember vezényli a „háromoroszlánosokat.” Nos, a mai nap folyamán valóban hivatalossá vált, hogy véglegesen ő marad az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Gareth Southgate négy esztendőre szóló szerződést írhatott alá, aki tehát egészen a 2020-as Európa-bajnokságig irányíthatja az angol válogatottat. A nemzeti csapat eddig veretlen az ő vezérlete alatt, négy mérkőzésen kétszer nyertek és két alkalommal játszottak döntetlent.
„Nagyon boldog büszke vagyok arra, hogy szövetségi kapitány lettem. Természetesen, hogy megkaptam a munkát, az csak egy dolog, most eredményesen is kell végeznem.” – nyilatkozta az FA weboldalának.
Gareth Southgate menedzseri pályafutása 2006-ban vette kezdetét. Első állomáshelye a Middlesbrough volt, melynél 2009-ig dolgozhatott. Ezt követően sokáig nem kapott állást, majd 2013-ban az angol U21-es csapat élére nevezték ki, ahol egészen idén szeptemberig tevékenykedett.
Németh Boldizsár