Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: A katalánok kinézték maguknak az “új Rogerio Cenit” – Sajtóhír

A portugál O Jogo sportnapilap szerint a Barcelona élénken figyel a Benfica 23 esztendős kapusát Edersont.

(Kép: sport.es)

Az O Jogo beszámolói szerint az FC Barcelona megfigyelői az ősszel a Benfica több Bajnokok Ligája találkozóján is jelen voltak, és elsősorban a lisszaboni klub tehetséges brazil kapusára Edersonra voltak kíváncsiak.

Teljes nevén Ederson Santana de Moraes hazájában a Sao Paulo utánpótlás csapataiban pallérozódott, ahol rögtön a klublegenda Rogerio Ceni-hez hasonlították.
A Benfica a Sao Paulo utánpótlásából igazolta át a kapust még 2010 nyarán. A brazil hálóőr európai karrierje nehezen indult, hiszen mielőtt bemutatkozhatott volna a Benfica első csapatában, szerződtetését követően bő egy évvel később klubja továbbadta őt ingyen a Ribeiro együttesének. Edersont innen 2012 nyarán a Rio Ave “vitte el”, ahol a kapus három szezont töltött, miután 2015 nyarán újra a Benfica labdarúgója lett.

Ederson idén robbant be a lisszaboni sasok kezdőcsapatába, azt követően, hogy kiszorított nagynevű riválisát és egyben honfitársát, Julió Césart. A 23 esztendős kapuvédő a szezonban eddig 13 alkalommal védte a Benfica hálóját, ezeken a találkozókon mindössze 10 gólt kapott. A kapus, akinek ügynöke egy bizonyos Jorge Mendes, jelenlegi piaci értékét a mértékadó transfermakt 7 millió euróra becsüli – Mendes urat ismerve ügyfele ennél csak drágábban kelhet majd el…