Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Sousa csapata kikapott a félbeszakított derbin

Egy szeptemberi meccset fejeztek be csütörtök este Olaszországban, méghozzá a Genoa-Fiorentina találkozót. Ezúttal az időjárás is partner volt.

serie-a-2017

Pár hónappal ezelőtt akkora vihar csapott le a mérkőzésre, hogy félbe kellett szakítani – a második részletre most került sor. Ezúttal csapadék nélküli volt a folytatás, a felek pedig gyorsan rátaláltak a tempóra. Jó sebesség jellemezte a találkozót, ahol eleinte a hazai csapat akarata érvényesült jobban. Nagyon sok labdát szereztek és ügyesen használták ki a fehér mezesek hiányosságait. A Fiorentina nem fogott ki túl jó estét: a védelmük nem szuperált tökéletesen, Tatarusanu kapus pedig egyenesen hajmeresztő mutatványokat mutatott be a vendég kapu előtt. Rossz ütemben jött ki, nem jól vette át a labdát, plusz a védők is el-el bambultak néha – jöttek is a Genoa lehetőségei. Nagyon érett a vezető gól, ami elég hamar, a teljes időt nézve a 37. percben meg is érkezett: Lazovic talált be, amivel teljesen megérdemelten vezetett a Genoa.

A szünet után aztán próbált felpörögni a Fiorentina. Paulo Sousa rászólt játékosaira, akik hajtottak is becsülettel, de nem jutottak sokra. Egy-két elbaltázott helyzetet tudtak felmutatni, de ennyire még a Genoának is futotta az erejéből. A hazaiak eközben valamicskét változtattak a felfogásukon: helyet adtak ellenfelüknek, de a stabil védelmükkel és a sok labdát szerző középpályájukkal így is ők irányítottak. Mindez kiegészítve a jó érzékkel meglépett letámadásokkal elég kellemetlen volt a vendégek számára. A Genoa egészen a hajráig kézben tartotta a mérkőzést, ami a vége felé veszített a tempójából – a sok apró szabálytalanság miatt lassult a játék, ami a Genoának kedvezett. A Fiorentina végül kapuja elé szegezte a Genoát, de nem voltak túl határozottak. Igazi lehetőségük nem akadt túl sok és a túl oldalon sem sikerült megzörgetni a hálót, így maradt az 1-0.

A Genoa ezzel a sikerrel feljött a 10. helyre, 3 pontra megközelítve a 7. Fiorentinát.

Genoa – Fiorentina 1-0
G.: Lazovic (37.)

Baranyai Balázs