A hírek szerint José Mourinho mindenképpen szeretné új játékosokkal bővíteni a Manchester United keretét. Már vannak is kiszemeltjei, amely lista élén pedig az Atlético Madrid sztárja, Antoine Griezmann áll.
Forrás: ligafutbol.net
Az angol Telegraph értesülései szerint Jose Mourinhonak van egy négy fős listája azon játékosokból, akiket mindenképpen meg akar szerezni az elkövetkező két átigazolási időszakban. A „kívánságlista” első helyén pedig Antoine Griezmann áll. A francia támadó ára nem lesz kevés, hiszen a szerződésében egy 100 millió eurós kivásárlási összeg szerepel.
A játékost többször hírbe hozták már a Manchester Uniteddel, és nemrégiben azt is nyilatkozta, hogy gyerekkorában a Vörös Ördögöknél is futballozó David Beckham volt a példaképe, és ő inspirálta a játékát is. Jó barátságban van a világ jelenlegi legdrágább igazolásával is, Paul Pogbával, aki a nyáron csatlakozott az MU-hoz. Mourinho Griezmann leigazolásával Rooney-t szeretné helyettesíteni, és ezt annyira szeretné végre a portugál edző, hogy a pénzt se fogják érte sajnálni.
A listán szerepel még a Benfica játékosa, Victor Lindelöf, akit már most januárban szeretnének megvásárolni, Nélson Semedo, aki szintén a lisszaboni csapat játékosa, illetve a Monaco középpályása, Tiemoué Bakayoko.
Szigeti Andrea