A Gazzetta dello Sport információi szerint az Internazionale színeiben folytathatja pályafutását a Juventus által is kiszemelt ifjú olasz középpályás. A transzfer állítólag 48 órán belül hivatalossá is válhat.
Szinte biztos, hogy az Interhez igazol az Atalanta 22 esztendős labdarúgója, nevezetesen Roberto Gagliardini, akinek a vételára 25-27 millió euró között mozog – írja az olasz napilap. A Juventusnak tehát újabb játékosról kell lemondania, ha természetesen valóban igaz a hír.
Roberto Gagliardini a szezon legelején még elvétve jutott szóhoz, majd a Genoa elleni bajnoki óta gyakorlatilag kirobbanthatatlannak számít az Atalanta kezdőjéből. A bajnoki idényben eddig 13 mérkőzésen léphetett pályára, ezeken pedig 2 gólpasszt osztott ki a társai között.
Németh Boldizsár