Brit lapértesülés szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United szeretné soraiban tudni az AS Roma válogatott középhátvédjét, nevezetesen Kostas Manolast.
A The Sun információi szerint a Victor Lindelöf vételéről folyó tárgyalások megakadtak, ezért a „farkasok” görög védőjét kívánja megszerezni az angol sztárcsapat. A brit napilap emellett úgy tudja, hogy a José Mourinho által irányított „vörös ördögök” 32,5 millió fontot sem sajnálnának Manolas játékjogáért.
Kostas Manolas 2014 nyara óta tartozik az AS Roma kötelékébe. A 25 esztendős görög hátvéd a kezdetektől fogva kirobbanthatatlannak számít az olasz gárda hátsó alakzatából. A fővárosi klub színeiben eddig minden frontot egybe véve 106 mérkőzésen lépett pályára. A „farkasokhoz” nem mellesleg 2019 júniusáig köti szerződés.