Korábban már mi magunk is beszámoltunk róla, hogy a Liverpool FC keretében több játékosnak is igen labilis helye van. Köztük volt Tiago Ilori is, a „Vörösök” 23 esztendős portugál középső védője. Úgy tűnik, a fiatal bekk liverpooli pályafutása véget ért.
Az értesülés a BBC-től, tehát igencsak hiteles forrásból származik. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a második ligás Reading kölcsönvenné Ilorit, de végül ennél többről lesz szó: a „Királyiak” végleg megvásárolták őt a Liverpooltól, egészen pontosan 3,75 millió fontért cserébe.
A portugál korosztályos válogatottakat végigjáró Ilori 2013 nyarán igazolt a „Vörösökhöz”. Az azóta eltelt 3 és fél év alatt háromszor ment el kölcsönbe a védő, lehetőséget kapott a Granadánál, a Bordeaux-nál és az Aston Villánál is (utóbbinál nem lépett pályára bajnoki mérkőzésen). Ilorit sérülések is hátráltatták liverpooli karrierje során, többek között ezért sem tudott soha betörni a nagy csapatba. A Liverpool színeiben mindössze 3 mérkőzésen léphetett pályára, bajnoki mérkőzésen egyszer sem. Idén még kupameccseken sem kapott lehetőséget Jürgen Klopptól, így a váltás kézenfekvő volt.
Hivatalos bejelentés egyelőre nincs, de órákon belül bejelenthetik a megállapodást.
Szerző: Draskovics Tamás