Sergio Romero a nyáron hazatérhet!
A Sky Sports információi szerint könnyen lehet, hogy a nyári átigazolási piac folyamán hazatérhet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United kötelékébe tartozó argentin válogatott hálóőr, nevezetesen Sergio Romero.
A 29 esztendős portást állítólag a Boca Juniors szeretné leigazolni a Manchester Unitedtól, ahol ugyebár csak másodhegedűsnek számít. A „vörös ördögök” minden bizonnyal januárban semmiképpen sem engednék el, hiszen De Gea mellett ő az egyetlen kapus a keretben, mivel Sam Johnstone az Aston Villánál szerepel kölcsönben. Romerot nem mellesleg 2018 júniusáig köti szerződés a klubhoz, az átigazolási értékét pedig 5 millió euróra becsüli a transfermarkt.
Sergio Romerot 2015 nyarán igazolt le a Manchester United. Nos, a tavalyi idényben 11 tétmérkőzésen kapott lehetőséget az angol sztárcsapatban, míg a mostani szezonban eddig 5 alkalommal jutott szóhoz minden frontot egybe véve. A „vörös ördögök” mellett korábban megjárhatta az AS Monacót és a Sampdoriát is.