Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fonte elhagyta a Southamptont! – HIVATALOS

Az utóbbi időben sok találgatás övezte a Southampton 33 éves középhátvédjét, José Fontét. A friss Európa-bajnok hátvéd már egy ideje nem volt tagja a “Szentek” aktuális meccskereteinek, így szinte biztosra lehetett venni, hogy a januári átigazolási ablakban klubot vált a rutinos bekk. Végül így is történt!

C2pFmQTWQAIEgP1José Fonte immár a West Ham játékosa (fotó: whufc.com)

Korábban mi magunk is beszámoltunk több pletykáról Fontéval kapcsolatban. Egyes híresztelések szerint a Liverpool harcolt érte foggal-körömmel, mások szerint a Manchester Unitedhez csábította volna őt honfitársa, Mourinho. Ám végül egyik vörös klub sem tudta  – vagy tán nem is akarta – rátenni a mancsát Fonte játékjogára, ugyanis egy harmadik angol klub ugrott elő az árnyékból, és happolta el őt.

Az ominózus klub pedig nem más, mint a West Ham United! A “kalapácsosok” 2 és fél évre szóló szerződést kötöttek a 33 esztendős hátvéddel, és a portugál igen nagy fogásnak tűnik. A vételár 8 millió font, írja a Sky Sports. A hírt immár hivatalos oldalán is közzé tette a bordó-égszínkék alakulat.

Mindazonáltal rá is fért a WHU-ra a védelem megerősítése, ugyanis az idei szezonban már 35 kapott gólnál jár a londoni egyesület csak a bajnokságban, és a tabella második felében helyezkedik el. Nemrégiben az FA-kupában kapott komoly verést Slaven Bilic együttese, a Manchester City hintett egy laza ötöst az Olimpiai Stadionban.

Fonte egyébként több mint 10 éve Angliában futballozik, megfordult a Crystal Palace-ban is, mielőtt 2010-ben a Southamptonhoz igazolt. A “Szenteknél” 286 meccsen lépett pályára, és még 15 gólt is szerzett piros-fehér színekben. Portugália nemzeti csapatával pedig 2016 nyarán magasba emelhette az Európa-bajnoki serleget.

Szerző: Draskovics Tamás