A Peter Stöger által irányított FC Köln a szezon végéig kölcsönvette a Thomas Tuchel vezette Borussia Dortmund rutinos középhátvédjét, nevezetesen Neven Suboticsot – számolt be róla az együttes hivatalos honlapja.
Mint ismert, tavaly nyáron szinte biztos volt az, hogy a szerb válogatott védő a Premier League-ben szereplő Middlesbrough-ban folytatja pályafutását, ám végül a transzfer meghiúsult, mivel fizikálisan nem volt éppen a csúcson Subotic.
Neven Subotic 2008 nyarán csatlakozott a Borussia Dortmund kötelékébe. A szerb hátvéd a kezdetektől fogva alapembernek számított a BVB-ban, az utóbbi években azonban nem kerülték el a szerencsétlenségek, hiszen rengeteg volt sérült. A neves német együttes színeiben minden frontot egybe véve 258 mérkőzésen léphetett pályára.
A Dortmundhoz nem mellesleg 2018 júniusáig köti szerződés, a transfermarkt pedig 8 millió euróra becsüli az átigazolási értékét.
Németh Boldizsár