Reina: „Komplettebb a Napoli, Higuaín nélkül”
Végre újra itt van a Bajnokok Ligája az ajtóink küszöbén, ami egyet jelent azzal, hogy minden futball drukker majd kiugrik a bőréből. Köszönhetően a pikáns párharcoknak. Az egyik legnagyobb érdeklődést éppen a Real Madrid – Napoli mérkőzés övezi. Ennek nyomán az újságok riportererei a két klub sztárjait próbálják meg levadászni pár kérdésre. Most az olaszok kapusát, Pepe Reinat találták meg.
A veterán kapus nem volt szégyellős nyilatkozni, bár ő alapvetően nem tartozik azon játékosok halmazába, akik menekülnének az őket kérdező médiahiénáktól. Ezúttal a Magyarországon aligha hallgatott spanyol rádiónak, az Onda Ceronak osztotta meg gondolatait. A nyilatkozat központjában természetesen maga a BL találkozó volt, illetve nem ment el a kapus Gonzalo Higuaín távozása mellett sem. Bármennyire is rég volt már augusztus…
„ Megközelítőleg 10 000 nápolyi lesz Madridban. Nagyon is érezzük az ő támogatásukat. Az egyetlen módja legyőzni a Real Madridot, ha bátran és elszántan lépünk pályára. Maradona jelenléte is motiválni fog minket, nem akarunk neki csalódást okozni.
„Ramos? Reméljük cserét kér majd a a 85. percben.”
Ezután a kapust megkérdezték egykori Napolis csapattársa, Gonzalo Higuaín kapcsán. Mégis mennyire érzik meg a hiányát, és ezzel egyidejűleg hogyan alkalmazkodtak. Reina nem volt rest válaszolni, ám nem is húzta el a mondandóját. Egy picit oda is szúrt az argentinnak talán:
„Higuaín? Egy egészen kivételes játékos számunkra, képes arra, hogy egyedül megnyerjen meccseket. Ám a távozásával, új lehetőségek nyíltak meg számunkra. Komplettebbé vált a csapat és nagyobb lett a keret.”
Természetesen nem ez volt az utolsó nyilatkozata a 34 éves portásnak a BL találkozó kapcsán. Mindenesetre pikánsnak ígérkezik az összecsapás úgy, hogy ennyi Napoli fanatikus kint lesz. Ők azért nem arról híresek, hogy csöndben végignézik a találkozót.
Szerző: Borbély Szabolcs