Kane és Alli első találkozása
A Tottenham egyik legnagyobb sztárja Harry Kane a napokban elárulta, hogy kétségkívül a csapat másik legjobb játékosával Dele Allival, hogy találkozott először.
Alli 2015-ben érkezett a londoni csapathoz és első látásra komoly benyomást hagyott a csapattársakban merészségével.
„Amikor megérkezett a csapathoz, mi épp edzettünk. Akkor jött át az MK Donstól.”
„Megkötényezett, erre aztán egyáltalán nem számítottam. Teljesen elvesztettem a fejem és megpróbáltam kicsit megleckéztetni és közben csak azzal spanoltam magam, hogy „Ki ez a kis fiatal gyerek aki bemert engem kötényezni?” – mesélte mosolyogva a csatár.
„Kergettem még egy ideig, de azután lehiggadtam, meguntam és inkább elől maradtam.”
Alli azóta a PL egyik legjobbja lett, mi több 2016-ban elnyerte a PL év fiataljának játékosa címet és az angol bajnokság meghatározó csapatává tette Harry Kaneel és Mauricio Pochettinoval a Spurst.
A 20 éves játékos az idei szezonban már 13 gólnál és 6 gólpassznál jár.