Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Diósgyőr: Távozott a csapatkapitány – hivatalos

A napokban felröppent a hír, miszerint Elek Ákos klubot vált, ez vasárnapra realizálódott.

Tavozik_Elek_Akos_friss_elekakos_pacsizas_1120

Habár a Debrecen ellen még pályára lépett, a szombat estét követően vasárnap már a repülőtéren érte Elek Ákost, aki Kína után újabb olyan országba szerződik, ahol magyar játékos még nem szerepelt. Az úti cél ugyanis Kazahsztán, hiszen a Kairat Almaty visszautasíthatatlan ajánlatott tett mind a játékosnak, mind a Diósgyőrnek. „Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a napokban Elek Ákos. Mivel csapatkapitányunk Kínából történő hazatérésekor a DVTK szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy megfelelő külföldi ajánlat esetén elengedni őt, ezért nem maradt más feladatunk, mint hogy Ákos további pályafutásához sok sikert kívánjunk!” – írja a miskolciak hivatalos oldala.

Maga a játékos bővebben is beszélt klubváltása hátteréről. „Korábban is többször elmondtam, hogy szeretnék még külföldön futballozni – utalt vissza egy korábbi nyilatkozatára Elek. – Ezt sosem titkoltam, nem árultam zsákbamacskát. Amikor visszatértem Kínából, szerettem volna olyan szerződést aláírni Diósgyőrben, hogy az Eb utáni esetleges továbbigazolásommal a klub is jól járjon. Ez most valóra vált.

Mindenki tudja mennyit jelent nekem ez a klub, nem akarom, hogy bárki azt higgye, cserbenhagyom a DVTK-t.

Korábban és most is büszkén viseltem a csapatkapitányi karszalagot és amennyiben lesz még rá lehetőségem, a jövőben is szeretném még viselni. Bár érkezett megkeresés magyar klubtól is, tartottam a szavam és nem igazoltam el másik magyar egyesülethez.”

Hogy a nyári Eb után nem úgy alakultak a piaci mozgások, ahogyan sokan várták, talán nem is annyira meglepetés. Ugyanakkor Elek Ákos is szívesen futballozott volna topligában, ám komoly ajánlat nem futott be érte. „Én is szívesen szerződtem volna Nyugat-Európába, de onnan nem érkezett komoly ajánlat, ezért oda megyek, ahol engem akarnak. Megtisztelő ez a mostani ajánlat, a kazah bajnokság nagyon erős, a legjobb csapataik folyamatosan EL és BL szereplők, ezért jó esélyem van arra, hogy megmutassam, mire vagyok képes és bár a DVTK vezetői az elmúlt néhány napban próbáltak maradásra bírni a távozás mellett döntöttem.”

Ezt követően kitért a csapat jelenlegi eredményeire, rossz formájára. „Ugyan nem kapcsolódik ide szorosan, de szeretnék mondani pár szót a csapat jelenlegi gondjairól. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mindenkit nagyon megviseltek az elmúlt hónapok, személy szerint engem is, de még semmi sincs veszve. Tudom, hogy a szurkolóink is el vannak keseredve, hozzám is eljutnak a különböző vélemények, de most nem a széthúzásnak, hanem az összefogásnak van itt az ideje. Csak a csodálatos szurkolótáborunkkal együtt sikerülhet kiharcolni a minimális célt, mindenkinek hinni kell abban, hogy meghosszabbítjuk az élvonalbeli tagságot. Most a játékosoknak, edzőknek, szurkolóknak egy emberként kell küzdeni azért, hogy ez sikerüljön és én hiszek abban, hogy sikerülni is fog, hiszen a feltételek adottak ehhez Diósgyőrben.

Nem végleg búcsúzom, biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra találkozunk, nekem még komoly terveim vannak a Diósgyőrrel.”

Természetesen Benczés Miklós sportigazgató visszavárja a most távozó középpályását, illetve nem aggódik a pótlása miatt. „Amikor Elek Ákos visszatért Diósgyőrbe akkor sem titkolta, hogy egy kedvező ajánlat esetén újra távozni fog, ezért készültünk erre az esetre, így Murtaz Dausvili és Busai Attila leigazolásánál is már elsődleges szempont volt, hogy Ákos eligazolása esetén megfelelően pótolni tudjuk őt, sőt Kitl Miklós személyében van egy fiatal és nagyon tehetséges játékosunk is ezen a poszton. Ákos az elmúlt években sokat tett a DVTK-ért, én sem végleg köszönök el Tőle, várjuk vissza néhány év múlva!”

Összességében nem alakult túl fényesen a piros-fehérek hete, mert bár a Magyar Kupában továbbjutott az együttes, előbb Horváth Ferencnek köszönték meg a munkát, majd a Debrecen kiadós vereséget mért a diósgyőriekre, hogy aztán csapatkapitányát is elveszítse a gárda.

Gavalovits Sándor