Az olasz élvonal, azaz a Serie A 28. fordulójának második meccsén a Genoa a Sampdoria csapatával mérte össze tudását, vagyis genovai derbire került sor! A szombat esti meccsen csupán egyetlen gól döntött.
Muriel a 71. percben lőtt góljával végül el is döntötte a városi rangadót (forrás: zimbio.com)
A 19. minutumban Burdisso révén kerülhetett volna előnybe a Genoa, ám Viviano a helyén volt, és védeni tudott. Az első félidő ezen felül komolyabb helyzetet nem hozott, a Sampdoria a hazaiak kapuját sem találta el, ám a Samp nagy mezőnyfölényben játszott a szünetig.
A folytatásban hamar előnybe került volna a Sampdoria, hiszen az 51. percben Muriel lökete csattant a keresztlécen! Húsz perccel ezután már sikerrel járt a korábban nagy löketet bemutató játékos, és előnybe került a Sampdoria! Muriel egy nagy védelmi hibát követően szerzett előnyt csapatának (0-1). A második félidőben helyzetek terén is dominánsabb tudott lenni a Sampdoria, amely végül a fentebb említett találattal nyerte meg ezt a bajnokit. Sikerének köszönhetően jelenleg a 9. helyen áll a Sampdoria, míg a Genoa egyelőre maradt a 15. pozícióban a genovai derbi végeztével.
Genoa – Sampdoria 0-1 (0-0)
Gólszerzők: – , ill. Muriel (71.)
Nagy Dávid