Gerard Piqué úgy véli, hogy az FC Barcelonánál előre kiegyeztek volna azzal, hogy a padlóról felállva sikerül kiejteni a PSG-t a Bajnokok Ligájában, majd a csapat váratlanul ugyan, de alulmarad a Deportivo La Coruna elleni bajnokin.
A Deportivo La Corunától elszenvedett 2:1-es vereség után a Barca részéről Gerard Piqué optimistán nyilatkozott a folytatásról, és igyekezett csillapítani az elégedetlenkedőket. „Az elejétől kezdve domináltunk, és úgy gondolom mi irányítottuk a meccset. Ekkor jött váratlanul a Depor gólja, ami el kell ismerni, kicsit megzavart bennünket. Az egyenlítés újra felhozta a csapatot, de a második góljuk már túl sok volt! A Deportivo egyébként igazán jól játszott!” – Kezdte a spanyol válogatott középhátvéd értékelését a találkozót követően.
„Azt gondolom, hogy a Barcelona körül, ha előzetesen azt mondják, hogy a hihetetlen módon kivívjuk a továbbjutást a PSG ellen a Bajnokok Ligájában, de kikapunk a Depor otthonában, azt mindenki elfogadta volna! Ilyen a sport, mi pedig nem vagyunk gépek! Egyébként meg a Deportivo is játszott a hét közben, így nem tehetünk mást, mint gratulálunk nekik, hiszen megérdemelt győzelmet arattak!” – Vélekedett Piqué, hozzátéve még a következőt: „Logikusan nézve, a vereség csökkentette az esélyeinket a bajnokságban, ugyanakkor még sok meccs van hátra, mindenki veszíteni fog még pontokat, így bőven lesz lehetőségünk változtatni a saját helyzetünkön!”