Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Könnyed Sevilla siker a forduló nyitómeccsén! – Videóval

A spanyol bajnokság 33. fordulójának nyitómérkőzésén a Sevilla magabiztosan győzte le 2:0-ra a kieséstől egyre inkább fenyegetett Granada együttesét.

(Kép: LaLiga Twitter)

A papírformának megfelelően a Sevilla otthon tartotta mindhárom pontot a kiesőjelölt Granada ellen. Jorge Sampaoli csapata jobban nem is kezdhette volna mindkét 45 percet, hiszen a két félidőt egyaránt góllal nyitották az andalúzok! A sevillai találatokat az a Ganso szerezte, aki Neymarral annak idején még együtt bontakoztatta szárnyait a Santosban – nem is akármilyen párost alkotva (!) –, csakhogy az amúgy remek technikájú középpályás karrierje barcelonai honfitársához hasonlóan egészen más irányt vett.

Győzelmével a Sevilla egyben azt is jelezte, hogy még egyáltalán nem mondott le a dobogó harmadik fokáról. A túloldalon már kevésbé rózsás a helyzet, hiszen 5 körrel a vége előtt a Granada hátránya 7 pont a már bennmaradó Leganés-hez képest – Mindez matematikailag még behozható ugyan, csakhogy a hátralévő fordulókban a piros-fehérek például fogadják még a Real Madridot, vagy mennek a Real Sociedad otthonába is – Embert próbáló feladat lesz innen visszajönni!

Sevilla – Granada 2-0 (1-0)
Gól: Ganso (4. és 46.)

https://www.youtube.com/watch?v=0RGgCjR_cC4