Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Futács betalált a horvát rangadón – VIDEÓ

A horvát bajnokság 29. fordulójában került sor a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split összecsapására. Mindkét klub El-selejtezőt érő helyen áll. A hazaiaknak 4 pont a lemaradása a listavezető Rijekával szemben.

futacs-marko-a-hajduk-splitben_9ya4f1pzvjxl1xbtz9tcb8x1r

Dinamo Zagreb – Hajduk Split 0:1 (0:1)
Gólszerzők: – ill. Erceg (29.), Futács (90.)

Az első játékrészben a hazai csapat próbálkozott többször bevenni a Split kapuját. 6 lövésből 2 találta el a vendégek ketrecét. A Split mindössze 2 lövést küldött kapura, azonban a 29. percben Erceg labdája a Zagreb hálójában kötött ki.

A második játékrészben is a hazaiak domináltak a lövések számában. 8-szer tüzeltek kapura, és ebből 4 célba is ért, azonban az eredményjelzőn nem változott az eredmény. A vendégek mindössze háromszor próbálkoztak, ebből a 90. percben az egyik lövés ismét a hazai kapuban landolt. A 27 éves Futács Márkó szerezte a vendégek második gólját. A mérkőzést a vendégek nyerték meg, ám a tabellán változás nem történt. A Zagreb továbbra is a 2., míg a Split a 4. helyen áll.

A magyar játékos 2016 óta erősíti a horvát klubot. A török Mersin csapatát hagyta hátra a Split kedvéért.

https://www.youtube.com/watch?v=bMM892gc3Ic

https://www.youtube.com/watch?v=FXBjvZS4egE

kép: performgroup.com

Nagy Gábor