A kapitány beszélt. Amennyiben ő mond valamit, akkor az úgy is van. Vallották ezt valamikor anno, a hajókon és vallják ezt manapság az AS Roma csapatánál is. Francesco Totti szava pedig tényleg szent a fővárosban, főleg akkor, amikor a futballvilág egyik legnagyobb rangadója, a Derby della Capitale előtt teszi ezt.
Történt, hogy a “farkasok” vezére kapott egy különleges cipőt a derbire a Nike-tól. Ennek kapcsán nyilatkozott pár újságírónak, akik nem csak az új “csukáról”, de magáról a rangadóról is megkérdezték az élő legendát.
Ő pedig határozottan válaszolt:
“A derbi mindig is különböző volt a többi találkozótól. Mindig meg akarod semmisíteni az ellenfeledet. Tudjuk, hogy hogyan végződött a legutóbbi derbi. Meg akarjuk bosszulni.”
Ezt követően arról kérdezték a világbajnok olaszt ,hogy mi a legkedvesebb emléke a római rangadókról:
“A legszebb emlékem az, amikor az a póló volt rajtam, amin a “6 unica” felirat szerepelt.”
Tovább faggatták a Roma csapatkapitányát. A következő kérdés már arra irányult, hogy kivel volt a legjobb együtt játszani és kivel szeretett volna a karrierje során egy csapatban lenni:
“Antonio Cassanoval élveztem leginkább a futballt a csapattársaim közül. Az egyetlen hibája az volt, hogy tudott volna ő ennél jobb lenni, és ezt tudja.”
“Cristiano Ronaldóval játszanék együtt, ő egy egyéniség”
Szerző: Borbély Szabolcs