Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Suárez: “Sírtam, amikor megtudtam, hogy a Barca akar engem”

Luis Suárez, a spanyol élvonalbeli Barcelona uruguayi támadója nem az a fajta játékos, aki lépten-nyomon interjúkat ad a sajtónak, ám most erre is sor került. A 30 esztendős gólzsák szót ejtett évekkel ezelőtti Barcelonába szerződéséről, pontosabban annak hátteréről, saját érzelmeiről.

chiellini-and-suarezSuárez és Chiellini esete emlékezetes jelenet marad

Túlzás nélkül állítható, hogy Luis Suárez 2011 és 2014 között tartó liverpooli időszaka során igazi közönségkedvenc volt az Anfeld Roadon, és ezen még a közismert Evra-incidens (a francia rasszizmussal vádolta Suárezt, akit el is tiltott a szövetség) és az akkor még a Chelsea-nél játszó Branislav Ivanovic megharapása sem változtatott.

Suárez azonban 2014 nyarán búcsút intett Liverpoolnak, és Barcelonába szerződött, márpedig abban az időben is állt a bál a kiismerhetetlen természetű gólgyáros körül. Nyilván sokan emlékeznek az Olaszország – Uruguay vb-csoportmérkőzésre, ahol Suárez Chiellinit harapta meg, amelyet követően 4 hónapos eltiltással sújtották mint visszaesőt.

Az “El Pistolero” becenévre hallgató csatár most az El Periodicónak nyilatkozott erről a vészterhes időszakról.

“Miután megtörtént az ominózus Chiellini-eset, Pere Guardiola (játékosügynök, Pep Guardiola testvére – a szerk.) és Zubizarreta is felhívott, hogy biztosítsanak, a Barcelona továbbra is szeretne leigazolni” – fedte fel Suárez. – “Emlékszem, miután beszéltem velük, képtelen voltam abbahagyni a sírást. Nem akartam elhinni, hogy ezek után is akarnak engem. A Barcelona óriási motivációt jelentett számomra.”

l9Suárez a Barcelona színeiben

Az uruguayi támadó azt is elárulta, hogy a mai napig visszatekint néha azokra a hónapokra, melyeket eltiltásban töltött, miközben a visszatérésről álmodozott és számolta a hátralévő napokat.

“Néha visszanézek videókat és fotókat arról az időszakról, melyet egy kis edzőteremben töltöttem, és szüntelenül azt kerestem, hová bújhatok a sajtó elől” – emlékezett vissza Suárez. – “Borzalmas volt. Delfina, a kislányom gyakran nézte meg a Barcelonát, és azt kérdezte: ‘apa, te miért nem vagy velük?’.. Én pedig hazugságok nélkül elmagyaráztam neki, mi történt, így megérthette a dolgokat..”

Luis Suárez és a Barcelona közös története közel három éve íródik, és ezalatt pályafutása legnagyobb sikereit érte el a csatár. Mindamellett, hogy 145 mérkőzésen 119 gólt termelt a katalán sztárcsapat színeiben, minden létező címet begyűjtött a klubbal, ráadásul a tavalyi szezonban őt választották a Barca és a spanyol bajnokság legjobb játékosának, megnyerte élete 2. Aranycipőjét és idén is minden tőle telhetőt megtesz a gránátvörös-kékekért: 49 mérkőzésen 35 gólja és 19 gólpassza van.