A Real Betis utánpótlás válogatott játékosa, Dani Ceballos elmondta, nem áll feltett szándékában az, hogy eligazoljon a sevillai zöld-fehérektől.
Spanyolországi lapértesülések szerint az Atlético Madrid kiszúrta magának a Real Betis 20 esztendős középpályását, Dani Ceballost. A hétvégi bajnoki fordulóban a Betis színeiben éppen az Atlético ellen gólt szerző 20 esztendős játékos a találkozót követően igyekezett tisztább képet festeni a jövőjéről. „Most maximálisan szeretnék a szezon végére fókuszálni, hiszen következik a Sporting Gijon elleni bajnoki, majd az U21-es válogatottnál lesz jelenésem. Hogy mi lesz ez után? Még 3 évig szerződésem van a Real Betisszel, és azt gondolom hogy a jövőm Sevillában van!” – Adta meg a választ Ceballos az esetleges nyári klubváltás témáját firtató újságíróknak.
A 13-szoros spanyol U21-es válogatott játékos azt is elmondta, hogy úgy gondolja karrierje egyik legjobb, legkomplettebb meccsét játszotta a hétvégén az Atlético elleni, és bízik abban, hogy a következő idényben mind egyénileg, mind pedig csapatként a Betisszel előrébb tudnak lépni.