Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane: “A Celta nem fogja csak úgy odaadni a három pontot!”

A Real Madrid vezetőedzője Zinedine Zidane szerint hiba lenne úgy gondolni, hogy a bajnokságban már tét nélkül szereplő Celta csak úgy megadja magát a Balaídosban a két csapat elmaradt bajnoki találkozójának szerda esti pótlásán.

(Kép: eurosport.com)

“Nehéz dolgunk lesz, hiszen a Celta egy jó csapat. Nem gondolnám, hogy csak úgy az ölünkbe hullik majd a három pont, hiszen profi futballistákról beszélünk! A Celtától ahogy mindenki, így én is profi hozzáállást várok!” – Kezdte a blancók trénere a sajtótájékoztatón, aki az újságírók előtt többször is kiemelte, hogy elsősorban csak is a vigói mérkőzéssel kíván foglalkozni, nem pedig a bajnoki címről, vagy a Bajnokok Ligájáról szeretne csevegni.
Ezt követően Zidane elmondta azt is, hogy Cristiano Ronaldo, Isco, és Lucas Vázquez is pályára léphet a Celta ellen, annak ellenére, hogy mindhármukat egy sárga lap választja el attól, hogy kihagyják a Málaga elleni utolsó, sorsdöntőnek ígérkező bajnokit.

És hogy mi a helyzet a régen látott Gareth Bale egészségével? Zidane erre is megadta a választ. “Bale már sokkal jobban van, a labdával edz, igaz még a csapattársaktól külön. De ahogy azt már mondtam, mivel most a Celta elleni meccsről beszélünk, Bale biztosan nem lép pályára!” – Így a francia szakember, aki a Sevilla elleni 4:1-es siker egyik legfőbb letéteményesének tartott Keylor Navasszal az élen kiemelte még kapusai teljesítményét is. “Három nagyszerű kapusunk van! Azt pontosan nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő, de nagyon elégedett vagyok mindegyikükkel, hiszen bármelyikük is védjen éppen, mindig a maximumot nyújtják! Rubén Yánez (a harmadik számú kapus – a szerk.) ugyan nem játszott sok meccsen, de példaértékű volt a hozzáállása az egész szezon során!”

A Celta Vigo – Real Madrid találkozót 21:00-tól a Sport 1 élőben közvetíti!