Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: Bennmaradást ért az Újpest győzelme

A Haladás korábban már biztosította helyét a jövő évi mezőnyben, győzelmével az Újpest is csatlakozott hozzájuk.

fotó: Facebook.com/ujpestfootballclub

fotó: Facebook.com/ujpestfootballclub

Egy pont a bennmaradásért. Ennyi egységre volt szüksége az Újpestnek, hogy biztosítsa élvonalbeli tagságát a következő idényre is. Ellenfele, a Haladás már matematikailag is megmenekült a kiesés rémtől, így nyugodtan futballozhatott a Megyeri úton. Ez a nyugalom pedig rögvest helyzeteket eredményezett, elsőre Williams fejelhetett, azonban Balajczának csemege volt a játékszer. Apropó Balajcza, a rutinos kapus éppen vasiak ellen léphetett pályára 300. alkalommal az élvonalban újpesti mezben. A forduló előtt összesen 355-ször állt a kapu elé az első osztályban (56-szor a Kaposvár, 299-szer az Újpest színeiben). Nem sokkal később Kiss Bence kerülhetett volna ziccerbe, ám Williams passza pontatlanra sikerült, amit viszont újpesti lehetőségek követtek. Andric lövése kevéssel kerülte el Király kapuját, hogy aztán ismét a szerb veszélyeztessen. Érezhető volt, hogy mindenképpen szeretné megnyerni a fővárosi alakulat az összecsapás, sorjáztak a támadások, de rendre ki is maradtak. Bardhi ívelését senki sem várta, a gazdátlan labda a kapu mellé pattogott, minek utána Andric kínálta meg Királyt egy életerős lövéssel, majd a szögletet követően Mohl fejelhetett, Király azonban ismét bravúrral védett. Viszont nem úszta meg a házigazdák nyomását a Haladás. Bardhi megkeverte a szombathelyiek jobb oldalát, középre adása Balogh Balázst találta meg, aki egy cselt követően laposan lőtt a későn reagáló védők, és Király mellett a hálóba. A gól tovább növelte a vendéglátó harci kedvét, Hazard lövését fogta könnyedén a veterán Haladás-kapus. S hogy ne csak az eredmény miatt főjön Mészöly Géza feje, arról gondoskodott Iszlai Bence, aki a combjához kapva sántikált le, így már igen korán el kellett lőnie az egyik cseréjét a zöld-fehérek trénerének. A hajráig már nem nagyon történt esemény, aztán Cseke került helyzetbe, de kimaradt, majd a félidő zárásaként Kálnoki-Kis lőhetett – az eredményt hagyjuk. A második játékrészt Balajcza bravúrja vezette fel, majd szép fokozatosan éledezett a Haladás, amely Williams révén büntetőből egalizált, s később is megvoltak a lehetőségei, hogy fordítson, de az Újpest nem adta meg magát, és bár a hajráig ziccer nem alakult ki, mégis megszerezte a győztes gólt a házigazda. Bardhi szabadrúgása találta meg az utat a vasiak kapujába. Ezzel a sikerrel élvonalbeli maradt a IV. kerületi egylet.

Újpest – Haladás 2-1 (1-0)
Szusza stadion, vezette: Erdős József
Gólszerzők: Balogh B. (21.), Bardhi (82.) ill.: Williams (71., 11-esből)
Sárga lapok: Szűcs K. (70.) ill.: Wils (62.)
Kiállítva:

Újpest: Balajcza – Szűcs K., Heris (Kecskés Á., 73.), Kálnoki-Kis, Mohl – Windecker, Cseke – Andric, Balogh B., Bardhi (Pávkovics, 90+3.)– Hazard (Balázs B., 64.)

Haladás: Király – Polgár, Wils (Halmosi, 67.), Devecseri, Bosnjak – Jagodics, Iszlai (Kovács L., 29.), Jancsó A. (Tóth M., 59.) – Rácz B., Williams, Kiss B.

Gavalovits Sándor